Itt vagyok két héttel a maraton előtt és fogalmam sincs, hogy készen állok e, csak azt tudom, hogy már nagyon szeretném megfutni. Teljesíteni akarom, hogy értelmet nyerjen az elmúlt hosszú hetek munkája. Meg már most rengeteg tervem van a maraton utánra, egy biztos jó darabig nem szeretnék aszfalton futni. Inkább a kirándulás jellegű terepfutásokra próbálnék rá. Kicsit feledve a tempó, a kilóméterek a szintidők hajkurászását. Csak úgy. elmúlt két hétvégén mentem hosszúfutásokat 32 illetve 35 km-rt. Két teljesen másjellegű futás volt, máshol kaptam meg a holtpontot, más érzések kavarogtak bennem. Szerintem nincs is két egy forma futás, ezért nagyon nehéz is készülni egy maratoni távra, nem lehet tudni milyen napot fogsz ki. Múltheti hosszúmon belefutottam egy kis esőbe, ami nagyon jó hatással volt rám, egészen a legvégéig 30km környékéig semmi probléma nem vett elő, akkor viszont visszaértem Hegyesre és onnan még visszafordultam Szoboszlófelé az utolsó két kilire, oda ahonnan jöttem, na az már mintha a fogamat húzták volna, de végül behúztam nagyon szép 155-ös átlagpulzuson végig. A tegnap előtti 35-ös még frissebben él bennem, ez már jóval nehezebb menet volt és nem feltétlenül a belerakott plusz 3 km miatt, hanem azért mert itt a holtpont (fal, kalapácsos ember, hívd ahogy akarod) már 25 km-nél elővett, és tudtam, hogy van még hátra 10, na ott nagyot szenvedtem. Utolsó 5km-en már vigyázba álltak lábaim, borzasztóan fájt minden lépés. Szóval itt rádöbbentem, hogy nagyon nem lesz egyszerű ez maraton dolog. Egyébként 3óra53perc alatt mentem a 35km-ert ebből talán már lehet számolgatni maratoni célidőt, kérdés, hogy érdemes e. Nem tudom, stratégiám a következő lesz, megyek 6:30-6:40-es tempóban amíg csak bírok, aztán meg beharcolom magam a célig, már sok mindent nem tudok kiagyalni. Lesz még egy hétvégém, aztán itt a verseny. Viszont mielőtt teljesen úgy tűnne, hogy csupa szenvedés az egész felkészülés dolog, azt szeretném elmondani, hogy 25-30ig mikor meddig teljesen jól bírom, frankó hangulatban, frissen futok, pattog az agyam, csakkolom a tájat na meg készülök a holtpontra, mert tudom, hogy jönni fog, talán ez lehet az esélyem még, hogy azért már rengetegszer megtapasztaltam, és többnyire sikerrel leküzdöttem. Meglátjuk. Minenesetre majnem 4órát futottam tegnap előtt egy rövid átöltözős szünetet leszámítva, megszakítás nélkül, erre már csak lehet építeni...

Eljött a félmaraton hete, két 10 km-es futással hangolódtam rá a héten, amik teljesen jól mentek, de korábbi formaingadozás miatt nem tudtam mire számítsak hétvégén. Azért bizakodó voltam, bár tudtam, hogy meleg lesz és az általában nem sok jót jelent számomra. Már pénteken Pestre utaztam, így szombaton átvettem a rajtcsomagot (szivacs, rajtszám, chip) a ligetben. Nagy felhajtás lesz itt már akkor láttam, hatalmas vesenyközpont, rengetek segítő ember, nekem persze rögtön egy agyas szekus jutott aki beterelt a reptérei labirintushoz hasonló várakozó folyosóra, annak ellenére, hogy senki nem állt sorban simán mehettem volna átvenni a rajtszámom, sebaj. 3as rajtzóna számot kaptam, 2órán belüli félmaraton, 5:30-5:40-es tempó. Már ezekkel a számokkal álmodtam, annyira belém égtek. Másnap mintha csak egy vizsgára indulnék izgultam rendesen, főleg mikor megláttam tömeget. És itt mindenki azért jött, hogy élete legjobbját fussa, láttam a tekinteteken. Leírhatatlan volt ennyi elszánt arcot látni. Besoroltam rajtzónába, mint a heringek álltunk, izgulás, hergelés, tapsolás, visszaszámolás, rajt.
És jó 3 percig meg sem mozdultam, leghosszabb három perc az életemben, aztán szép lassan leindultunk, szurkolás, zene annyi-annyi impulzus, de én csak a tempóra figyeltem, annyira akartam a két órát, hogy csak az lebegett előttem. Igyekeztem nem elfutni az elejét első kili 5:36, remek, de csak kéne rakni kicsit jobban, legyen idő frissíteni 5:15, 5:12 fásza, iramfutós zöld lufi messze előttem, valahogy fel kéne érni rájuk, annyian futottak, egyszerűen nem tudtam kihez mérni magam, próbáltam tartani a saját tempót. Meg külön művészet volt kerülgetni a lassabb futókat, mert hátrafelé és sasolni kellett. De viszonylag hamar belejöttem. 5km-ig végig azon voltam, hogy fogjam vissza tempót, mert ment volna gyorsabban is. Ott leértünk a rakpartra, nap már durván sütött frissítőt magamra locsoltam a zacskós vizet, meg ittam is rendesen. Elhatároztam, hogy mindenhol frissítek, mert a hőség miatt muszáj lesz. 10km-ig tudtam, hogy nem lesz gond, azt már sokszor mentem ennél gyorsabb tempóban is, 55 percet terveztem, és szinte kocra annyi is volt az időm 10 kilinél. Itt értem utol a zöld lufisokat, király ők legalább vagy két perccel hamarabb indultak, tehát teljesen jó vagyok a 2 órára. Ezen ponton meg is nyugodtam, meglesz éreztem. De nem álltam be hozzájuk, mert úgy éreztem megy kicsit gyorsabban is, így elléptem tőlük 10-16km-ig volt az igazi öröm futás, teljesen jól éreztem magam, fáradságnak semmi jele, a tempót szépen tartottam. Aztán 17 km körül volt egy kisebb holtpontszerűség, de közel sem olyan vészes, hamar túllendültem rajta. Utolsó frissítőnél már meg sem álltam, 20. km-er 5:09-es lett. Ucsó kilóméter igazi jutalomfutás, jobbról balról szurkolók, nagyon nagy élmény volt célba érni. Megcsináltam. 1:55:52 lett a hivatalos időm, ami a 2305. helyre volt elég, közel 7000 indulóból nem is rossz. Közel 10 percet javítottam az egyéni legjobbamon. Nagyon boldog voltam, megkaptam az érmet is, (ami fotón jobban nézett ki). Szinte azonnal elemezni kezdtem, a történteket, és arra jutottam, hogy nem futottam ki magam, hiszen van erőm agyalni. Csabinak mondtam is pár napja, hogy ez az 5:30-5:40-es tempó valahogy nem kényelmes, vagy gyorsabban vagy lassabban jön össze edzéseken. De nem mertem kockáztatni, biztonságra mentem, és végül is nem bántam meg. Lesz mit javítani legközelebb.

Pár napot aludva a dolgokra arra jutottam, hogy semmi meglepetés nem történt, azt kaptam amire készültem. Futásban nincsenek csodák, pontosan annyit kapsz vissza amennyit beleteszel, egy perccel sem többet, nincs szerencsés sorsolás, nincs hülye bíró, csak te vagy és az elvégzett edzés mennyiség. Ami valahol megnyugtató, ha felkészülsz rendesen, és reális célt tűzöl ki magadnak nem érhet meglepetés. Hazafelé a vonaton már a maratonon járt az agyam. Az egy teljesen más játék lesz, igazi erőmérő, lesz még azt hiszem 3 vagy 4 hetem addig igyekszem minél több hosszút menni. Jó volna valami vállalható tempót is kiagyalni. Istenem alig várom, ez a verseny annyi energiát adott a folyatatáshoz, el nem tudom mondani.

a célban, nem látszik de nagyon boldogan

Vártam már, mikor jön egy holtpont és valahol azt is sejtettem, hogy a versenyek közelettével fog megtalálni. Sőt elővettek olyan bajok is amik már régen nem, körömbenövés, bőrallerigia. Szóval nem mentek túl fényessen a heti futások, főleg most a hétvégi hosszú volt tragédia, harmincat terveztem be amit szombaton 10 kili után feladtam, aztán vasárnap 20 lett csak belőle, egyszerűen nem ment. Nem volt erőm, lábaim fáradtak, szenvedtem végig. A hét elején jött lehülésben pedig még nagyon jól éreztem magam, mentem is teljesen rendben levős 18 kilit. Szóval nem tudom, nincs megfejtésem, a meleg ennyire odatenne? valószínűleg igen. Azért csak összehoztam közel 60km-ert a héten (18+10+10+20), talán ennyit tudnék csak pozitívumként felhozni, ja meg, hogy 211 km-el zártam az augusztust, ami a legtöbb futott km egy hónap alatt amit valaha futottam. Mégis most olyan keserű a szám íze, mert nem jönnek könnyen a futások, merev vagyok, nem érzem a legjobban magam, lehet kihagyok most pár napot. 9.-én nike félmaraton, jó volna addig össze szednem magam, mert ez így nem lesz jó. Aztán meg lesz még 3 vagy 4 hétvége és itt maraton. Nincs megállás mostmár végigkell menni az úton.

Az negyven, de a vasárnapi hosszúfutást feladtam, ezért most van egy kis lelkiismeret furdalásom, de nem éreztem ma hozzá erőt, hogy elinduljak. Vártam a lehűlést is, de az csaknem jött, plusz elég fáradtnak is érzem magam, pedig nem volt egy megerőltető hét. Egyedül a szombati Aqua futás vett ki belőlem, mondjuk az rendesen, napon 10km, 56 perc lett, eléggé elbaltázott taktikával, megint nem a saját tempómban mentem, hanem húzott a tömeg, de reméltem, hogy bírni fogom az 5 perc alatti ezreket. Hiszen már egyszer megcsináltam 48 perc alatt a 10 km-ert. Nos nem bírtam, vissza kellett vennem, a tűzőnap odatett, plusz a krónikához hozzátartozik, hogy igen erős fejfájással futottam (hívhatjuk másnapnak is akár), nade nem akarok kifogásokat keresni. Inkább írok a tapasztalt pozitív dolgokról, például, hogy egyre több futótárs talál meg versenyek előtt, egyre több embert ismerek meg. És végre futhattam újra kedves hajdúszoboszlói barátaimmal. Ja meg még a héten Csabival is futottam egyet az erdőben, március óta elősször, szóval volt társaság a héten. Nagy felbuzdulásomban, neveztem az Oxigén maratonra is, ami a hazai pálya miatt szinte kötelező jellegű, plusz egy hónappal lesz a Budapest maraton után szóval elvileg még edzésben is leszek rá. De addig még bekell húzni egy szeptemberi nike félmaratont is, amit mostmár kimondom, csalódásként érnék meg, ha nem sikerülne két órán belül abszolválnom. Sajnos az e heti eredményeim sok bizakodásra nem adnak okot. Na csapongok megint lehet napszúrást kaptam tegnap, itt egy kép a szombatról búcsúzóul, béke:

Csilla, Imi, Adrienn, és én

Tulajdonképpen nem kerültem magammal ellentmondásba, múltheti szuper pozitív megnyilatkozásom miatt, pedig elsőre úgy gondoltam, de most visszaolvasva akkor is abból indultam, ki hogy a futás segít kijönni gödörből, így vagy úgy. Szóval kitörő optimizmusom után, rögtön lökött egy olyat az elét, hogy teljesen elkedvedtelenettem ráadásul sikerült  a várva várt családi nyaralásra időzíteni. Nem történt semmi extra csak előtőrt hosszú kihagyás után a bőrallergiám, és ez teljesen elvette a kedvem. Nem tudtam aludni, nem tudtam örülni a Balatonnak a kirándulásnak, a családdal töltött perceknek. Futni is csak kétszer mentem el, Gyenesdiáson nyaraltunk, onnan egyik nap Keszthely felé (10 km), másik nap Balatongyörökfelé (12 km) futottam, több de inkább kevesebb lelkesedéssel. Aztán már csak beforgva vergődtem még a balcsihoz se mentem le, olvastam a szobámban jobb híján. Az álmatlan éjszakák voltak a legrosszabbak, túl sokat pörgött az agyam, hajnalig, olvastam, szenvedtem felváltva. Ez ment úgy keddtől péntekig nagyjából.
Akkor hazajöttünk, tervben volt DKM karneváli futás, terepfélmaraton, de lelkesedésem nem igazán volt hozzá. Végül mégiscsak elmentem amit igencsak jól tettem, mert rendre rakott végre, mégha ehhez az is kellett, hogy teljesen kifussam magam. Nem volt egy egyszerű menet, nagyon ott kellett lenni fejben a sikeres teljesítéshez. Az igazat megvallva teljesen más tipusú versenyre készültem. Laza hűvös futásra kis erdei utakon, ehelyett a Bükki Hegyi Maraton után a legdurvább terep élményben volt részem, ráadásul teljesen váratlanul. Ki gondolta, hogy ilyen emelkedők vannak Debrecen határában? Még akkor sem nagyon akartam elhinni, amikor a verseny előtt bejártuk a terepet, frissen megismert futótársammal Hegedűs Sanyival, aki böszörményi futómonarchia oszlopos tagja, ma is Bíró Sanyiékkal jött akikeket Tiszatavi futás óta nem láttam, de folyamatosan követem miket futnak, szóval örültem nekik. Mivel hamar érkeztünk bejártuk a terepet, ahol sárga szallagok, vezettek be az erdőbe, dimbes dombos utakon, meg egy olyan le-fel-le-fel-le-fel-le szoporólleren, amit úgyse tudnák rendesen szemléltetni, lényeg, hogy megegyezett az egynappal ezelőtti őrült futás nyomvonalával, azt hiszem ez sokat elmond. De még ekkor sem akartam elhinni, tuti csak kint maradtak a szallagok... Hát nem bumm, az első körben megmondom őszintén, rendesen felhúztam magam, ez a pálya futásra csak nagy jóindulattal volt alkalmas, de versenyzésre egész biztos, hogy alkalmatlan. Mivel a pálya 80%-án szinte lehetetlen előzni, szűk átjárók a verseny elején nullára lelassították a tömeget, meg kellett várni míg átmennek előtted. Aztán meg egymás nyomában halladtunk, kis kiszélesedésekben tudtál előzni, vagy a kevés szélesebb részen. Ezen kívül a talaj is katasztrófa volt, fák gökerei mindenhol, keresztbe kidőlt fákon kelett átvergődni, ezekből legalább 6-7 is volt a pályán. Nade miután ezt az első körben (4db 5 km-es kör kelett a félmaratonhoz, ami nekem kevesebb is lett a 21 km-nél az órám szerint) megtapasztaltam, elfogadtam, kimérgelődtem magam, második kör már békésebben telt. Akkor lemaradoztak a csak egy kört teljesítők és hirtelen egyedül találtam magam a pályán, elkezdtem élvezni a környezetet, perzse nem lehetett felszabadultan futni, mivel minden egyes lépésre nagyon figyelni kellett, így is megbotlottam 3szor is, egyszer meg felkenődtem egy fára, egy szűk részen ahol el akartam engedni egy gyorsabb versenyzőtársamat. Szóval ez második kör volt a legjobb, itt még erővel is bírtam úgy ahogy, de a már említett le-fel-le-fel cikk-cakk sokat kivett mindenkiből, a harmadik körre már átkapcsoltam túlélésre. Azon a kevés helyen ahol meg lehetett rendesen futni, tűzött a nap. Bumm megkaptuk a durvát, mindenből. Nade végülis terepfélmaratonra neveztem ne picsogjak, egyébként itt már teljesen megbékéltem, sőt mint később megtudtam szervezőktől több hétbe telt mire a szűz erdőből kijelölték ezt az utat, el is szégyeltem magam ekkor, hálásnak kellene lennem, hogy bajlódnak verseny szervezéssel. Egyébként ha leszámítjuk az út minőségét, profin volt megszervezve minden, frissítők, lelkesítő emberek a legkritikusabb pontokon, barátságos emberek. A negyedik kör már nagyon fájt mindenhol a cikk-cakkos rész előtt azt hittem ledobom a láncot, aztán valahogy végig vergődtem, a felfeléken sétálva. Aztán márcsak becammogtam, 2óra 32perc alatt. A célban gartuláltak böszörményi futótársak, akik egyébként körről-körre biztattak, ezúton is szeretném megköszönni nekik, nagyon jól esett, kicsit mindig erőre kaptam a célban.

célbaérkezés a hivatalos idővel

A célban szétharaptam, vagy három görögdinnye szeletet, meg főtt kukoricát, meg mazsolát, meg gyakorlatilag mindent amit találtam. Megkaptam életem legszebb befutóérmét is, tényleg gyönyörű, tessék egy kép róla. Itt már boldog voltam, hogy eljöttem, kellett ez nekem most, mert megmutatta miért is szép a futás, helyre pakolja az embert, legyőzöd magad futásról, futásra, holtpontról, holtpontra és közben annyi pozitív energiát kapsz, hogy átsegít a mindennapok őrületén. Közelebb kerülsz magadhoz, Istenhez és ami a legfontosabb, megerősít a hitedben, ami nélkül élni nem lehet.

Ez a hét nagyon nehezen indult, sajnos elég rossz hangulatban voltam kedvem sem volt nagyon futni, aztán csak rávettem magam. A futás olcsóbb mint a terápia. Mekkora igazság, mindig jobban érezem magam utánna és közben is. Kedden és szerdán munka után két laza 10 km lőttem az erdőben zenére mind a kétszer. Második nap a az utolsó kilométeren olyan mixet lökött a mp3 játékos, hogy muszáj volt felröhögnöm rajta, valami fergeteg lakossági break mix az mc löki a szöveget nem pontosan érettem, de a refrén valahogy így hangzott, "get drunk, get stupid, you don't need no help, get high, get stupid, go shit yourself". Nem tudom miért lettem ilyen jókedvű ettől, de működött a dolog. Talán tudat alatt az mozgott bennem, hogy mennyire is egyszerűbb volna beállni a sorba, a tanácstalan, kilátástalan, reménytelen, folyton panaszos emberek közé, csak a problémákat látni, csak a mérget forralni, és persze lealatomosodni napról napra legális vagy illegális szerekkel. Ez nem az én utam, talán volt idő amikor benne volt a pakliban, ez az ösvény, de ez már múlté. Nem mondom, hogy az az atom életvidám mindig pozitív ember vagyok sőt, de egy biztos a siránkozás az önsajnálat nem vezet sehova. Na nem tudom ezt miért írtam itt le de kikívánkozott.
Csütörtökön ismét elmentem futni szokásos 10km-re, de most gondoltam egyet és elhatároztam, hogy ezúttal megrakom, nem vittem se vizes tömlőt, se zenét, se pulzus mérő övet, csak az órát. És bamm ami a csövön kifér, raktam és raktam és raktam végig. Megdőlt az egyéni legjobb 10 km-en 48 perc (emlékszem nem is oylan túl régen még elképzelhetetlennek tartottam, hogy valaha is 1 órán belül futom a tízet), 5 km-en 23:26 (olimpián a nők 15 perc alatt éretek célba ezen a távon), teljes extázis volt, hatalmas érzés, teljesen más mint a szokásos edzések, wááá kellenek ezek is. Az egyéni idők megdöntése hatalmas motiváció plusz endomondon vannak különböző kihívások, leggyorsabb 5,10,21 km-ek ahol másokkal is össze tudom vetni magam, teljesen jó ösztönző dolog az is. Most már bekúszott a bőröm alá nagyon a 2 órán belüli félmaraton gondolata is úgy keményen. Meg kell rakni nincs mese, 19.én indulok a karneváli terep félmarcsin, ahol nem ismerem a terepet meg az időjárástól is erősen függ persze, de ráfogok menni tudom a 2 órára. Aztán szeptemberben budapesten a nike félmaratonon már kötelező lesz a dolog, nincs más megoldás.

De a főcél természetesen a továbbra is a nagybetűs MARATON kicsit lelkiismeret furdalásom is volt, hogy mit futkározok én itt gyorsakat hát mire jó az. Kis morzsa az egónak max, másra nem nagyon. Így hát megörülve a szombatra bejósolt hűs időnek elhatároztam, hogy rakok egy 30-as LSD-t bármivan. Szombat reggel fél 6 kor ébredtem, csak úgy magamtól. Meglehetősen hideg, hűvös volt az idő így nem is nagyon kapkodtam el az indulást fél 9ig vártam. Mindössze egy nap pihenéssel érdeklődve vártam mire leszek képes, komolyan ezek a hosszútávok még mindig nagy lutrik számomra, nagyjából 20km jó vagyok, de utána előtudnak jönni érdekes dolgok. Ennek tudatában szépen lassan indultam, végig figyelve a pulzusra, először kifutottam a keletiig, majd végig a bicikliút mentén szoboszlóig, 6:30-6:50-es tempóban alacsony pulzuson. Tolt a zene, az elején nehéz volt visszafogni magam, akkor még ugye volt erő, de nagyon jó napot fogtam ki. Tökéletes idő, hűs szellő, alacsony hőmérséklet. Élmény volt a futás, végig ott voltam fejben, tartottam a pulzust és tempót is úgy ahogy. Szoboszlón csaptam bele még pár plusz kilométert, kis utcákon át, loptam szilvát egy fáról, majd a kör végén a Hajdúszoboszló táblánál álltam meg elősször és utoljára. Ott ettem egy müzliszeletet és ittam rá egy keveset 17 km-nél jártam ekkor. Rövid szüncsi után folytattam az utat, frankó szembe szél segített, a pulzus még mindig 153-154 körül az ész megáll, komolyan. Szintemár vártam a holtpontot, ami csaknem jött csaknem jött, de tudtam hogy 30 kilit nem lehet megúszni nélküle, no pain no glory as you know. A kalpácsos ember olyan 26-27 kili környékén ütött le, amikor is elfogyott a vizem, a nap kisütött melegebb lett, pulzusom felugrott 160 felé és az erőm is a végét járta. Ráadásul ekkor már hegyesen voltam és még valahol, valahogyan belekelett rakni plusz 3 kilit. Kifutottam hát nagy dünnyögve a temetőig, majd vissza szoboszló felé  a hegyes tábláig, majd elindultam hazafelé, na ezek már nem a boldogság percei voltak. 3 óra 21 lett a vége 155-ös átlag pulzuson,OH MY GOD, majd 5 perccel jobb mint egy hete a pulzus meg vagy 10-el alacsonyabb, plusz most bár elfáradtam a végére, közel sem annyira mint múlthéten. Jó ma tényleg kiváló idő volt de ettől még nagyon örültem neki, mint majom a farkának. Szomszéd locsolt az udvaron megkérdezte merre voltam, mondom futni, mennyit futottál, mondom 30 kilométert, mennyit??? nem akarta elhinni, mondom igen a maratonra készülök. De jó volt ezt így kimondani. Igen emberek életem első maratonját fogom megfutni október 7-én, hát nem hihetetlen?

20-10-30, hétfő-szerda-szombat. Ezek a fő sarokszámok a hétre, ezen felül volt még egy kondis nap kevés füvön futással. Hétfőn is kondizás volt megbeszélve, de sikerült hamarabb, jóval hamarabb kimennem mint Csabinak, gondoltam akkor addig futok 2óra8perc futás lett belőle 20,2 km 6:21-es átlagtempóban 161es átlagpulzussal. Ami nálam teljesen rendben van. Nade a félmaraton az megy azt eddig is tudtam, a nagy erőmérő a szombati 30-as volt, még szerdán mentem egy 10est, aztán viszont rápihentem a szombati 30-ra. Tudtam, hogy kemény lesz, tudtam hogy el fogyok, de mégis vártam nagyon. Kánikulát jósoltak arra napra ezért, reggelre terveztem az indulást, 6:30-kor sikerült elindulni. bizony szombat reggel 5:15kor keltem, hogy 6:30kor elinduljak futni 30km-ert, ehhez pénteken már 10 órakkor ágyban voltam. Ekkor döbbentem rá, hogy valami nagyon megváltozott bennem. Szépen előkészültem egy tál tésztát reggelizetem, ivózsákot megtöltöttem, gondosan előre behűtött vízzel, műzliszeletek és egy kevés szilva és indultam is. Zenét is aplikáltam magamra, műhold bemér indulás. Azt kell, hogy mondjam, hogy leszámítva, hogy már az elejétől magasabb volt a pulzusom az átlagnál, de mégis könnyedén futottam nagyjából 21 kilométerig. Igaz be kell számoljak egy újabb kutyatámadásról sajnos, illetve rögtön kettőről is bár mind a kettőt ugyanaz a kóbor kutya követte el. Elősször még sikerült kitérnem az útjából, a második alkalommal már viszont szemtől szembe voltunk, én elkeztem futni az ellenkező irányba ő meg kergetett egy darabon, de nagyon nem akart utolérni, minden esetre féltem rendesen, megúsztam. Kezdem fontolgatni, hogy rendszeresítek valamilyen önvédelmi eszközt kutyák ellen, bár nagyon nem szeretném bántani őket, de nem nagyon látok más megoldást az ilyen esetekre, eddig szerencsém volt, de csak idő kérdése, hogy ez változzon. Na szóval 21km-nél már nagyon meleg volt és úgy, hogy hirtelen lett nagyon meleg, előtte meg majdnem fáztam. Bumm meg is ütött rendesen, bár az erdő még így is ideális választás kánikula esetén, frankó árnyékos. Meglepetésemre tele volt emberekkel már korán reggel. 25km is egy lélektani határ volt, annyit már futottam, ami e fölött volt az már egyéni rekord. De ott már nagyon nem úgy mozogtam, mint egy bajnok. Valahol 27 táján rosszul is léptem kis híjján elestem egy gyökérben. Igazi szenvedős utolsó 5km volt, amikor beértem vagy 20 percig pihegtem, szedtem össze a gondolatokat. Vagy 2 km-re lakom az erdőtől, alig bírtam hazáig menni, minden vizem elfogyott, ömlött rólam a verejték, a lábam tiszta por a cipőm már megint csupa mocsok. Alig vártam, hogy lezuhanyozzak. 30km megvolt nagyon kellett ez a mérföldkő, nem volt egyszerű de nem is vártam mást. Aki már látott teljesen nullára futni, vagy tudja milyen érzés az eltudja képzelni azt az állapotot. 30 km 3óra26, lesz ez még jobb is?!

Habár a héten 5 nap is futottam, mégis inkább lazítósabb, kevésbé munka szerű futások voltak ezek. Mondom ezt annak ellenére, hogy volt benne két tempósabb 10 km-er, az egyik konkrétan új 10km-es egyéni csúccsal. És, hogy miért volt mégis lezítás jellegű a hét? Talán mert végre részem volt közösségi futásokban. Elősször szerdán futottam egy keveset, mezítláb Csabival, március óta elősször! Aztán csütörtökön Csillával és még vagy száz futótárssal, futottunk a down szindrómás fiatalokért, majd végül szombaton Nagyhegyesen, baráti társasággal kis házi futóversenyen. 5 és 11 km-es távokon indultunk összesen 6-an futottunk és ketten segítettek bringával Imi és Csabi köszönjük a frissítést. 5 km-en Csilla és Adrienn futott, dacolva a hőséggel derekasan helytálltak a lányok! 11 km-en 4-en futottunk, Kriszti lemosta a fiúkat és elsőnek ért a célba, gyakorlatilag végig vezetve hatalmas tempót vállalva a nem mindennapi hőségben, másodiknak Peti barátom ért célba kicsit mentve férfiak becsületén, nagyot ment ő is! Én harmadiknak értam célba, eléggé elkészülve az erőmmel, az elején próbáltam menni Krisztivel, ez hiba volt, fokozatosan lassultam, majd legközelebb :). De az igazi dicséret Apukámat illeti, aki beugróként teljesítette a távot, nem semmit küzdve saját magával, elképesztő mit ment, az idő eredménye is teljesen rendben volt, szeretnék az ő korában így futni. Már korábban is nagy élmény volt mikor együtt futottunk, remélem többször lesz rá lehetőségem. Futás után, ettünk dinnyét, ittunk rengeteget, Kriszti vezényelt egy közös nyújtást. Levezetésnek ping-pongoztunk, darts-oltunk egy keveset. És persze főztünk egy jó vega babgulyást. Jó volt végre kicsit futáson kívül is beszélgetni, újabb közös eseményeket szervezni, megismerni egymást jobban. Igazán nagyon büszke vagyok a társaságra Imiék még rajtszámot is készítettek az alkalomra, hihetelen érzés volt abban futni. Remélem sok-sok ilyen közös esemény lesz még, kellenek nagyon. Fel töltött ez az élmény, hamarosan megyünk a balatonra, amit szintén várok, de addig még vár rám pár hosszabb futás, hiszen a cél még mindig a maraton. Köszönöm mégegyszer mindenkinek az élményt, nagyok vagytok!

Ma reggel minden porcikámban lüktető izomlázzal ébredtem. Futás volt tegnap végre sikerült véghezvinni a 25km-es távot. Szoboszlóra mentem a bicikliúton szépen figyelve pulzusra, ivózsákkal felszerelve. A héten kétszer voltam még korábban egyszer egy 10km-ert egyszer meg egy 16-ot mentem, erdőben alacsony pulzuson mind a kettőt. Annyi esemény volt még a héten, hogy beneveztem magam a szeptemberi nike félmaratonra, méghozzá azzal a nem titkolt céllal, hogy megpróbálok 2 órán belül célba érkezni. Meg persze azért is, hogy szokjam a nagy versenyek hangulatát, a tömeget, a verseny érzést. Tegnap azonban a nagy cél a maraton felkészülés jegyében futottam, kitolva a határokat egy kicsit, 2óra 44percet futottam megállás nélkül még sohasem futottam ekkora távot.Teljesen jólbírtam az utolsó 2-3 kilométerre kezdtem el fáradni, akkor viszont rohamosan. A 19. kilométer környékén pillantottam elősször az órára, addig szinte csak a pulzust figyeltem, és hoztam a 6:30 perc/km körüli tempót 19 viszont úgy éreztem, hogy meg kéne nyomni, hogy ráverjek a délibábos időre egy kicsit, így az 20. illetve 21. kilométer tempósabban ment, ami lehet butaság volt, de így sikerült egy kicsit ráverni a múltheti időre. Aminek értelme nem sok volt max annyi, hogy utánna már nem találtam a tempót és el is fáradtam, de kétség kívül felpörgette egy kicsit az edzést. Pitti volt velem bringával egyébként úgy féltávig, ott viszont megunta a dolgot és elviharzott, így is jó volt egy kis társaság. Ami nagyon jól esett még egy kocsiból dudáltak integettek, biztattak, sajnos nem sikerült megfejteni, hogy ismerősök vagy idegenek minden esetre jól esett nagyon. Szoboszlón kicsit kacskaringóztam kis utcákon össze vissza, hogy meglegyen a táv, de ami a legkeményebb volt az Nagyhegyesen az utolsó beletett kilóméter, ami egy két utcás kitérő volt, na az már nagyon nem mosolyogva ment, de behúztam valahogy. Van még idő októberig, de egyre sűrűbben jár a martonon az agyam, vajon mi van ha tovább futok, ez csak egy holtpont lett volna 25km-nél? Igyekszem majd kitolni a határokat. Jövőhét viszont a közösségi futásé, 26.-án csütörtökön Jótifuti down-szindrómás gyerekekért, szombaton pedig, hegyesen futás barátokkal! Alig várom mindkettőt.

Mielőtt bármit is írnék, szeretném megköszönni kedves barátaimnak, családomnak a támogatást és versenyen a szurkolást, hihetetlenek vagytok, el sem tudom mondani mennyi erőt ad az nekem, hogy támogattok. Köszönöm!

A héten megjött a futós ivózsákom, amit ki is próbáltam két futás alkalmával, mentem egy a 17 és egy 10 km-ert kedden és szerdán, aztán már nem futottam többet a szombati versenyig. Az ivózsák jó szolgálatott tett és elhatároztam, bármi van én felveszem a versenyen is nagyon tartottam ugyanis a hőségtől. A heti futások jól mentek, de tartottam nagyon a pusztától, a tűző nap nincs rám túl jó hatással.
Eljött a verseny napja, Pittivel és Keresztanyuval mentünk ki Hortobágyra ahol már rengetegen parkoltak, te jó ég gondoltam mi lesz itt. A rajtig egy közeli kiállító terem szerűségben húztam meg magam, sokan bújtak el ott a nap elől, de gyakorlatilag minden kis pici árnyékra jutott ember. 15 perccel a rajt előtt, közös bemelegítés, ugra bugra zenére, na már az megizzasztott. De itt már a nagyon koncentráltam, toltam a mantrákat magamban (nem lesz gond, meg tudod csinálni, stb) Beálltam a rajtzónámba, ami az 5-ös legutolsó volt a 2óra 15 perc fölöttieknek, legnagyobb meglepetésemre, ha 15-20-an ácsorogtunk ott míg a többi zónában zsúfoltan tolongtak az emberek. Én 2óra20-et saccoltam magamnak mivel tudtam, hogy nap és hőség nagyon vissza tud vetni, többször tapasztaltam már a felkészülések során. Jó nagy égés lesz gondoltam még szerencse, hogy nincs záróbusz, vagy záró lovaskocsi. Aztán jött a rajt több mint egy perc telt el mire átfutottam a rajtvonalon, hosszú elnyult sorban futók mindenhol, óriási látvány volt. Nem kezdtem be szépen mentem saját ritmusban, de ez is elég volt ahoz, hogy folyamatosan előzgessem az embereket, az első két körben végig ez ment. Ami elég jó érzés volt be kell valjam. 6-6:30-as kilometereket mentem, ami egyre lassult. A pálya pont olyan volt amilyennek képzeltem, nulla árnyék, por, por és por mindenhol. Na meg a nap, a nap és nap és a pálya szélén lézengő marha gulya, gémes kút és minden amit a Hortobágyról elképzel az ember, mondjuk hogy a gulyás fickó miért volt csikós ruhában nem nagyon értettem, de mindegy. 3 frissitőpont volt a 7km-es pályán ami elégségesnek tűnt, kicsit kezdtem megbánni, hogy felvettem az ivózsákot, de végül is ittam abból is. Szivacsot is bevetettem minden adandó alkalommal, meg a sapkámat is bevizeztem, hogy ne főjjön meg az agyam. Így róttam a kilométereket, ami az első két körben teljesen jól is ment, aztán talán azért mert körülbelül ennyiket mentem 16-17 km-eket edzésen, vagy simán csak a meleg és a fáradság , de a harmadik kör már nagyon szenvedősre sikeredett. Ott már átkapcsoltam túlélésre, aztán amikor az utolsó 2 kilométer jött már vitt a lendület, főleg amikor meglátam Aput, Pittit, meg Keresztanyut, szurkolni a pálya szélén, őrült jó érzés volt, de itt még nem ért véget a meglepetés akkor ért igazán amikor kicsit arébb megpillantottam, Csillát, Adriennt és Imit, tapsolva kiabállva szurkolni. Na ott már libabőröztem, célbaérés, 2óra 18perc, nagylevegő, megkönnyebülés, öröm.

Aztán leültünk a fűbe, beszélgettünk, Imi hozott egy pár sört azt iszogattuk, beszámoltam a versenyről, és nagyon meghatódott voltam. Hogy ennyien kijöttek csak miattam. Meg persze járt még az agyam a versenyen is, amit végül magamban "a körülményekhez képest rendbenlevőnek" könyveltem el, mármint az időeredményt. Később otthon megnéztem 348. helyen zártam, több mint 100-an futottak be még utánnam, és rengetegen fel is adták, kérdés adta magát, hogy akkor mi értelme is van a rajtzónának, mikor egyértelmű, hogy rengetegen túlértékelték magukat. Na mindegy, szerintem ezen a versenyen teljesen felesleges volt.
Összeségében viszont nagyon jól éreztem magam, kellett nekem ez a verseny, sőt alig várom a következőt! Az is nagyon jó érzéssel töltött el, hogy hazaérve keresztanyu kedvet kapott a futáshoz, a többiekkel is terveben vannak közös futások, szóval alakulóban van kis futó közösség. Apu is azt mondta jövőre indul ő is. Most mondja valaki ezek után, hogy nem éri meg? Köszönöm mégegyszer nektek! Hajrá mozgás! És nefeledjétek:

"Erősebb vagy, mint gondolnád!"

Köszönet Komor Iminek a az új fejlécért!