Régóta érik ez a poszt, de valamiért halogattam ezidáig, talán mert magamban is elkellett rendezni a történteket az ok okozatokat a miérteket. A történet még ezév márciusban kezdődött, amikor egy hideg, csípős versenyen 4óra17perc alatt futottam a maratont. Ekkor határoztam el, hogy októberben megpróbálok 4 órán belül célba érni a Budapest Maratonon.

Márciustól ez a 4órás határ mozgott a fejemben, és az ehhez tartozó 5:40-es tempó. Minden futásomat ehhez mértem, próbáltam ezt a tempót tartani, begyakorolni álmomból felkelve is futni. Nehéz volt mert ez jó 15-20 másodperccel gyorsabb ezreket jelent mint amihez szokva voltam. De szép fokozatosan hozzá szoktam. Aztán jött a nyár, a hőség ami teljesen felborított mindent. egyszerűen nem bírok futni melegben, a pulzusom elszabadul, mint egy túlnyomásos slag, én meg csak kapkodom a levegőt és próbálom összeszedni magam, ami általában azt eredményezi, hogy teljesen elfáradok idő előtt. 10 km-eknél többet nem is nagyon mentem a nyáron. Inkább bringáztam. Illetve este futottam. Ahogy hűvösebb lett az idő kezdtem össze szedni magam, jobban ment a futás is. Elkészítettem az edzés tervet a maratonhoz, emeltem a heti futások számát heti 4-re minimum. Ami egy hosszú futást tartalmazott hétvégénként. Rengeteget futottam, soha nem készültem még ennyit. Magabiztos voltam, jól ment a tempó. Erdőben simán hoztam az 5:30-as ezreket, gondoltam akkor az 5:40-es simán menni fog aszfalton. Szeptemberben majd 300km-ert pakoltam bele a lábaimba. Úgy éreztem felkészültem tisztességgel, nem lehet gond.

Aztán eljött a maraton napja és minden összeomlott. Feladtam a versenyt 32 km után. Hogy mi vezetett idáig, milliószor végig rágtam már. Odafigyelve futottam, frissítettem rendesen, egyszerűen nem tudom mi történt. 27 km-nél utolértek a 4 órás iramfutók, akikkel szemben volt úgy fél perc előnnyöm. Ott az nagyon sokkolt, felvettem a tempót velük, mentem utánnuk 3 km-ert, aztán egy frissítőpontnál, otthagytak. Egyszerűen nem bírtam menni utánnuk. Ott megtörtem, feladtam, egyszerűen nem akartam 4 órán felül célba érni, nem éreztem jól magam csak a csalódottság volt bennem, így nem akartam célba érni. Kiálltam. Lehet, hogy rosszul döntöttem, de ott akkor ez tünt helyesnek. Ez volt ugye október 13.án. Olyan űr maradt bennem utánna amit csak egy sikeres 4 óra alatti teljesítéssel tudtam helyrehozni, ezt már akkor éreztem. De minden önbizalmamat elvesztettem.

Szűk két hétig ment a matek az okok keresése, sokan vigasztaltak, biztattak. Ez nagyon jól esett, ezúton is köszönöm. Sokan nem értették a feladás okát ezt is megértettem, de nem tudtam normális választ adni rá. Csak azt tudtam, hogy meg kell fussam a 4 órás maratont minél hamarabb amíg edzésben vagyok. Végül kivettem párnap szabadságot, kimértem magamnak a pályát bicajjal. Hajdúszoboszló és Nagyhegyes között oda-vissza, 3szor vagy négyszer is bejártam, megtanultam, tudtam melyik kilometer mikor következik. Aztán kitűztem a napot: október 26 szombat.

Indultam korán, hogy még a nagy meleg előtt letudjam a nagyját. 6:50kor kezdtem el futást. A terv az volt, hogy az első órában egyedül megyek, aztán Apu elindul utánnam bicajjal és hoz frissítést. Az elejét nagyon gyorsan kezdtem, túl gyorsan, de könnyen ment, nem lassítottam. Repültek a kilométerek, csak a vándormadarak meg a mezőgazdasági gépek voltak meg ébren, meg én. Ha pár éve valaki azt mondja nekem, hogy képes vagyok önszántamból szombaton hajnalban kellni, hogy fussak 4 óra hosszán át kinevetem. De ez van ez az én mantrám, bal lábam a jobb lábam után. 10-11 km-er körül ért utol fater, semmi probléma nem volt még akkor és tulajdon képpen végig nagyon szépen mentem. Fejben tartottam a 30km-es határtól, hogy vajon ott mi lesz, de nem volt semmi, se fal, se kalapácsos ember, semmi, csak még több vándor madár, meg az útról dudálló kocsik, és fater megöttem lesve mikor akarok frissíteni. Aztán 35 körül már nagyon fáradt voltam, innen már csak a haza futás volt hátra, a tempó nem esett, de éreztem a lábaimat, hogy nehezednek. Letéptem magamról a pulzuspántot is, mert túl magas értékeket mutatott. De elszánt voltam, innen már befutok bármi van. Az utolsó kilóméter iszonyat kemény volt, itt már öröm futásnak kellene következnie, már tudtam, hogy meglesz a 4óra, jóval az 5:40-es átlag alatt voltam, de annyira fáradt voltam, majd össze estem. Aztán egyszercsak vége lett, lerogytam a földre 3óra51perc59másodperc. Nem volt tapsoló tömeg csak Apu és én, megköszöntem a kíséretet ő gratulált és hazamentünk. Ilyen egyszerű. Hazafelé találtam 2000 Ft-ot abból vettem két sört, ekkor már 70 akárhány napja egy korty alkoholt nem ittam, mire odáig jutottam, hogy kibontsam, elaludtam a fáradságtól.

A történet ennyi nincs tanulság, azóta inkább csak örömfutásokat csinálok, nem ragaszkodom a tempóhoz görcsösen. Érdekes módon mégis mindig azt hozom mint eddig. Azóta már megfutottam a 2000. km-ert is az idén. Lesz még egy félmaratoni verseny decemberben. Ott Aput kísérem élete első félmarcsiján. Alig várom szuper lesz. Ami az én terveimet illeti már óvatosabb vagyok, főleg azok publikálása terén. De mindenképp jóvolna versenyen is megcsinálni a 4órát. Más sportokat is kipróbáltam azóta, erősítek kondiparkban, és remek body-art órákon vettem részt Hajdúszoboszlón kedves barátaim körében. Szóval megállás nincs. Ja és végre ledobtam 4-5 kilót úgy, hogy erre nem is figyeltem egyáltalán.

Még egy fontos dolog történt amit majdnem elfelejtettem, mégpedig, hogy megalakult a Nagyhegyesi futó klub!! ahol Apuval együtt tagokká váltunk. Nagyon jó érzés tartozni valahova. Hajrá Nagyhegyes! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.