Nem bírom, nem bírom, nem bírom! Ma megint meghaltam a napon. Pedig a hét  elején még annyira lelkes voltam, hogy egy lazább hét után újra futhatok, de ez a kánikula ledönt a lábamról. Ma szerintem napszúrást is kaptam, de legalábbis hányingerem volt meg szédültem, pedig fél órát mentem tűző napon, aztán bekucorodtam a hegyesi erdőben kialakított futó pályára. Ami olyan 400-450m-es lehet annyira nem volt agyam hogy képtelen voltam kimatekolni. 26km-ert akartam ma menni na ebből lett 17. De olyan szenvedős 17, hogy nincs is rá jó szó, aki érezte már tudja. Pulzus szanaszét, lábak merevek, a tempó nem megy, a kilométerek lassan jönnek, az izzadság beterít. A 17et is azért szenvedtem ki, hogy legalább a heti 50 így meglegyen, A héten mentem még egy 16ot meg egy 17et korábban, de azok esti órákban voltak. Jövőhéten délibáb félmaraton, nem állok készen, ha ilyen durvaság lesz mint ma, nem tudum mi lesz... Addig remélem meg lesz a futótáskám, hátha azzal, könnyebben fog menni. Ma vagy 3 liter vizet toltam 2 óra alatt. De otthon mikor amikor mérlegre álltam futás után így is két kilóval könnyebb voltam mint futás előtt. mit ne mondjak most ez sem tudott felvidítani. Eléggé csüggedőbe vagyok, pénteken leadtam a nevezést a Budapest maratonra, persze, hogy rögtön jön a hullámvölgy utánna. Amikor kicsit is kezdem már erősebbnek érezni magam, amikor össze jön egy jobban sikerült futás, mint amilyen a Sarudi volt, azután törvényszerű, hogy megkapom a durvát, hogy beledöngöl  a földbe, úgy rendesen. Vissza az arcból ember, tiszteld a távot! Volt még kb 75 km bicikli is a héten, az teljsen jól ment.
Még annyit szerettem volna leírni, hogy türelmetlenebb vagyok a szokásosnál is, talán a hőség, talán a sikertelenség, de annyit harcolok magammal is, hogy nem jut energia, kezelni emberi kapcsolataimat. Ez tudom nem hangzik túl jól, de nehezen viselem, ha valami nem a terv szerint, alakul, nincs agyam újra szervezni egy-egy edzést, ha az utolsó pillanatban változnak a dolgok. Az esetek 98%-ban tök egyedül futok, leszámítva persze a versenyeket, és ezért nagyon értékelem az olyan lehetőségeket amikor van társaság és nagyon kiborít, ha az utolsó pillantban mégsem jön össze. Egy szó mint száz bocs ha köcsög vagyok/voltam/leszek igyekszem azért kedvesnek maradni.

Épp hazafelé kecmeregtem, fullasztó 16 kilóméteres etap után fejemben sötétebbnél sötétebb gondolatok, többnyire az azonnali összeesés és az atomokra bomlás, univerzumból és lét minden síkjáról való kitörlődés fonal mentén. Amikor a köztemető hátsó bejáratánál megpillantottam a Jézus szobrot és alatta az írást:

"Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él." (János 11,25)

Azt hiszem ez lesz az én mantrám, a felkészülés további napjaiban. Kösz Jézus!

Sok mindenről nem tudok beszámolni a héttel kapcsolatban. Összesen kétszer voltam futni, mert sajnos sikerült benyalnom egy megfázást, ami 3 napra ágyba döntött. Olyan régen voltam beteg, hogy most a vártnál jobban megviselt, különösen, hogy a családi nyaralás kellős közepén történt. Egyetlen említésre méltó esemény, hogy 3 hét edzés után rá mertem állni újra a mérlegre és végre megindulttak kilók lefelé, egész pontosan 4 kilót fogytam. A kánikula napjai jönnek, kitartást mindenkinek. Ja még annyit a krónika kedvéért hogy 165 km-el zártam a júniust. Bónusz kép a a nyaralásról Erdély,Remeti:

a ház mögött egy kis patak is folyik

Vége a harmadik hétnek, ami ismét nagyon eseménydúsra sikeredett és talán sikerült megtörni a felkészülés monotonitását is hála a hétvégi Sarudi kempingezésnek ami nagyon jót tett a lelkemnek. Így nézz ki eddig, az elvégzett munka (piros cellák versenyek):

Hétközben elég szenvedősen és meglehetősen fáradtam róttam a kilómétereket, panaszkodam is kicsit barátoknak. Köszönöm a biztató szavakat igazán jól estek, tanácsokat is igyekszem megfontolni. Tudom, hogy most kicsit belehomorítottam a közepébe a dolgoknak heti 4-5 futással, de ha maratont akarok futni akkor muszáj tartani. Hullámzik bennem az önbizalom is egyébként van, hogy azt érzem hogy kifutok a világból bármire képes vagyok, de többször van, hogy teljesen kétségbe esek és nagyon gyengének érzem magam. Na a hét eleje is ilyen kétségbe esős hangulatban telt. De azért hoztam a tervet 13, 8,10 km-eket mentem az erdőben. Itt a fárad mozgáson kívül talán csak vaddisznótámadást tudnám megemlíteni mint érdekességet. Egyszercsak felhorkant mellettem vagy másfél méterre, gondolom kölcsönösen megíjedtünk egymástól, majd szaladtunk ki merre lát ő visított én meg csak paráztam, de nagyon. Pulzusgörbém is megbolondult rendesen. Végül begázolt a sűrűbe, megúsztam. Aztán szerdán vagy csütörtökön már jött az sms Imitől, hogy 2:20 alatt körbe rakta a Tisza-tavat és, hogy mikor megyünk már. Wááá ott már éreztem, hogy nagyon kell a környezet változás.
Pénteken munka után vonatoztunk Poroszlóig Csabival, onnan áttekertünk Sarudra szakadó esőben, ahol már várt ránk Adrienn és Imi a kempingben. Amit egyébként mindenkinek ajánlok sátorral 1000Ft/éj (jól be is linkelem íme: Adler Cemping Sarud) nagyon baráti, és kevesen vannak a Tisza-tó két perc, ahol szintén 500 Ft a strand de 3 után még olcsóbb. Szóval ki lehet hozni olcsón a dolgokat, és ugye itt van körben a kerékpár út, ezen kívül lehet kajakozni, kenuzni. Első este hamisgulyást főztünk, ugye miattam hús nélkül (sajnálom, hogy ilyen macerás vagyok étkezés terén és köszönöm, hogy elviseltek). Másnapra tervben volt egy 21,1 km LSD, amire azért sok kedvem megvallom őszintén még ébredés után sem volt. Nem éreztem az erőt, és hasam is rendetlenkedett. Szerencsére azért neki vágtam, illetve vágtunk , mivel Imi elkísért. Sajnos Imi vissza kényszerült fordulni féltáv körül térdproblémák miatt. Remélem már jobban vagy pajtás! Így a teljes vissza utat egyedül tettem meg. Ami ismét nagyszerű önismereti tréning volt. Végig a töltésen vissza úton szembeszéllel, ami egyáltalán nem zavart, sőt nagyon élveztem. De ami még jobban esett, hogy tudtam tartani a pulzus végig 160 alatt, ami ilyen hosszú távon még sohasem siekrült. A meglepetés akkor ért amikor láttam, hogy az idő eredmény sem lett rossz ahhoz képest. 2óra 20 perc. De lejobban Csabi szavain mértem le, hogy bizony mutatkozik valami fejlődés. Valami olyasmit mondott, hogy megsem vagyok hallva, azt hiszem már nem tudom pontosan idézni. De ő látta, hogy néztem ki másfél éve amikor 400m után már kapkodtam a levegőt, szóval tudja viszonyítani a dolgokat.

De a szombat nem ért véget itt, délután megérkezett János és Dóri és nyomtunk egy masszív strandolást együtt. Majd János heves unszolására mindannyian elmentünk kajak/kenuzni (ezuton szeretném megköszönni, hogy rábeszéltetek). János és Imi egyszemélyes kajakkal csapatta, mi többiek meg 4 személyes kenuval raktuk (remélem nem keverem össze melyik-melyik). Szerencsére a Tisza-tó nagyon sekély így biztonságban éreztem magam, mégha lányok sikongattak is mögöttem. Egy órát kenuztunk, ami után bizony éreztem, hogy gyenge vagyok. Erősíteni kellene egy keveset, lehet be kellene építeni az edzés tervbe? Sajnos Jánossék nem maradtak, de így is jót mulattunk együtt.

Vasárnap kerültek elő biciklik, miután Imiék hazautaztak, Csabival körbe tekertük a tavat. Megállás nélkül tempósan, az egész olyan volt mint egy hatalmas lélegzet vétel. 2óra34 perces lélegzet vétel, teljesen elkészültem a végére, amit Csabi abban mért le, hogy már nem beszélek. Ha van erőd beszélgetni, akkor nem vagy fáradt elv alapján. Aztán kis pihegés, evés ivás után visszatekertünk Poroszlóra és irány haza. A vonaton már alig beszélgettünk annyira fáradtak voltunk, Csabi el is aludt, ezzel a ritka képpel búcsúzok, alvó karvalyt ritkán kapnak lencsevégre:

Most egy lazább hét következik számomra, családdal erdélybe utazunk, azért a futó cipőt nem hagyom itthon. Kedves barátaimnak pedig sok sikert és kitartást kívánok az Eged futáshoz!

Sűrű hetet zártam összsen 50km futással és ugyanennyi bringázással, ha közlekedést nem számoljuk ugye :D ami egyébként nekem napi 8-9 km bringát jelent. Edzésterv alapján mentem, amit végülis sikerült hoznom a héten, igaz voltak csúsztatások, de nem jelentősek.
Kedden kezdtem a dolgot, mert hétfőn bődületes eső volt, ami keddre sem akart eltünni, így nem volt mese esőben futottam, egy jó tempójú 13km-ert városban össze vissza, többnyire a nagyerdei körúton és környékén, ez ennyira jól sikerült, teljesen feltöltött. Na meg gondolom még a hét elején jártam tele futásvággyal. Pancsoltam a pocsojákban, hullot rám a fákról a víz, a végére már nap is kisütött, igazán frankó volt.
Nem különben a szerdai 10km-em amit az eső után ébredező erdőben abszolváltam, pocsoja kerülősbe, pulzus figyelősbe, kicsit éreztem a fáradságot, de megintcsak jó kedvel futottam.
Csütörtökre 7km volt bevésve az edzéstervbe, aznap későn értem haza, plusz ismétcsak esett, de azért elindultam, ráadásul okosba nem az eső cipőben, hanem az újban. Ahogy elindultam, leszakadt az ég, de úgy rendesen, gatyáig áztam, cipőmből fröcsögött a habos meleg eső, szakadt, így rövidebbet mentem 4,24 lett a vége a körúton. Arra jó volt a dolog, hogy teszteljem az órámat masszív esős körülmények között, helyt állt szépen. Haza értem, tükörbe néztem és azon gondolkoztam ez most ugyan mire volt jó? Nos nem tudom a választ, de tanulságos volt. Esőben futásnál az a gáz, hogy a szemüvegem egy másodperc alatt használhatatlan lesz, így cipelhetem a kezemben, nélküle meg csak korlátozottan látok távolra. A cipőm két napig száradt.
Pénteken, meló után felaplikáltam végre a bicajra az óra tartó szerkezetet, és csaptam egy 50km Vekeritó-Martinka-Hajdúsámson tengelyen, itt azon pilláztam 42. km körül, hogy basszus ezt akarom én lefutni? elég hihetetlennek tünnik még a dolog. Péntek este sikerült beleszaladnom egy sörözés/mecsnézés/sörözés kombóba.
Még szerencse, hogy másnap csak este 10től futottam, ennek jegyében masszív fetrengéssel töltöttem a napot, majd kicammogtam az egyetemre, ahol taliztam Imiékkel, jó másfélóra ráhangolódás után neki vágtunk a távnak. A csapat majdnem megfelelt a bükki felállásnak, kivéve, hogy Péterünket Bélára cseréltük, tehát Csilla, Kriszti, Imi, Béla és jómagam. Kaptunk szép kukásmellényt, meg villágítós karkötöt, volt közös bemelegítő torna is, amit meglehetősen élveztem be kell vallanom. A futást nagyon vártam, nem titkoltan azért, hogy lemérjem vajon mit fejlődtem a nyuszis futás óta ami közel ez a táv volt és 7,7 ha jól emlékszem és hát meglehetősen kifutottam magam akkor. Kellemesen csalódtam, sikerült megfutnom a hőn áhított sub25 5 km-emet ami természetesen pb 24:29 egész pontosan, a célba 43:48-al értem ami 5:01-es perc/km-es átlagot jelent ami valami űridő magamhoz képest, szóval igazán jót mentem. A verseny is jó volt nagyon, előzgetésekkel, mécsesekkel kivilágított útszkasz a nagyerdei körúton, és rengetek 350! résztvevő. Kriszti ismétcsak eredményesen zárt hiszen 5. lett a lányok között, Imi pedig 38 perces idejével vitte a pálmát a házi vesenyben, Béla és Csilla is szépen kifutotta magát. Kezdem nagyon sajnálni, hogy nem tudok menni a következő megmérettetésre, ahova megy a csipet csapat, nevezetesen Egerbe, tekintéyles szintkülönbséges versenyre. Sok sikert srácok!

Én,Imi,Béla (a női pulcsi csak kölcsibe van rajtam, köszi Kriszti)

Csilla, Én, Kriszti, Béla (köszi a fotókat Imi)

A hetet a mai nappal zártam, rekkenő hőségben, futottam egy igen igen igen laza 12km-ert az erdőben, szakad rólam a víz, helló délibáb futás jövök! Kemény volt ez a hét azt kell mondjam, majd minden nap izomlázzal ébredtem, de ez az éjszakai verseny adott egy kis sikerélményt a folytatáshoz és némi önigazolást, hogy a lassú futások bizony meghozzák gyümölcsüket. Ha bele gondolok hányszor kívántam már halálba a pulzusmérőt, amiért túl magas értéket mutat, én meg kénytelen vagyok visszalassúlni tötymörgésig. de pulzusmérő barátom vagy ne feledd soha! És kedves futótársaknak is szeretném megköszönni az újabb közös élményt, sokkal jobb így versenyezni, hogy másért is lehet szorítani, bevallom szeretnék még az életben váltófutásban is részt venni, különleges élmény lehet a csapatért futni. Srácok Ultrabalaton jövőre?  ;) na jó pihit mindenkinek, jövőhéten valószínűleg több bicaj lesz, visszatérek a Tisza-tóra. Egy Arcade Fire számmal búcsúzok, mert már nagyon elegem van kocsizajból.

"no pain, no glory"

Eltelt ismét egy hét, méghozzá nem is akármilyen hét, egy hét ami ismét megmutatta nekem, hogy hol vannak a határaim és hogyan tudom átlépni azokat, egy hét ami megerősített hitemben, hogy jó úton járok, egy hét ismét csak alázatra tanított, a Bükki Hegyi Maraton hete, azám.
Tudtam, hogy nehéz lesz, felkészültem rá, hogy kapni fogom a holtpontokat, de hogy ennyire elkészülök az erőmmel nem sejtettem. A héten háromszor futottam a verseny előtt 11, 9, 6 km-eket mentem volna hosszabban is, főleg, hogy meg jött végre új futó cipőm jól is mentek a futások, de tudtam, hogy tartalékolni kell, mert szombaton leszakad az arcom. Nos leszakadt rendesen, nincs mit szépíteni rajta.
Szombaton, reggel 7:30 körül vett fel Imi aki beszervezett még két lányt hajdúszoboszlóról, Krisztit és Csillát. Polgáron felvettük Petit, aztán így mentünk 5en meghódítani a bükköt. Nincs is ennél szebb telekocsival érkezni futóversenyre. Jó hangulatban telt már az odaút is, végig nevettük az egészet, de persze mindenkit foglalkoztatott már a verseny a táv az emelkedők, a hőség. A lányokat rábeszéltük a negyedmaratonos indulásra, ami egy kört jelentett a pályán. Igazán kitettek magukért mindaketten, Kriszti a 3. lett az abszolút mezőnyben félelmetes 1óra8perces idővel ami hegyen ebben a hőségben igazán figyelemre méltó! Csilla is szépen teljesített, remélem, hogy nem bánta meg, hogy rápróbált a 10 km-es távra. A srácok egymástközti versenyéből ezuttal Imi került ki győztesként 2óra23perces idejével 38. lett az abszolút versenyben Peti 5perccel lemaradva az 55. helyen végzett. Gratulálok kedves barátaimnak innen is mégegyszer.

Ami az én versenyemet illeti, azt kell, hogy mondjam, hogy tényleg nem fogható egyik eddigihez sem, alföldi gyerekként, nem sokat jártam hegyen, futni meg főleg nem. Így a pulzus figyelős taktika ami olyan szépen bevállt a Tisza tónál, most már az első emelkedőn borult. Amikor felpattant 180ra a pulzus átprogramoztam magam masszív túlélésre, ami azt jelentette konkrétan, hogy a nagyobb emelkedőkön bizony sétáltam, síkon, lejtőn viszont futottam. Ezt főleg az elején eléggé szégyelltem, de egyrészt észrevettem, hogy aki fut felfelé küszködve, sem tudott ellépni, másrészt meg (jó tudom ez nem mentség), de rengetegen belesétáltak, a mezőnynek annak a részében ahol én futottam legalábbis majdnem mindenki, harmadrészt tényleg nagyon magasra ugrott a pulzusom felfelé futáskor tudtam, hogy ha ezt végig akarom csinálni akkor változtatni kell. A pálya egyébként nagyszerűen volt kijelölve, eltévedés veszélye nem forgott fennt. Első 5km-en is voltak emelkedők, de a neheze ezután következett, már a rajt előtt felkészítettek mindenkit, hogy 8km-nél jön a durvaság egy 30 emletes bérházzal szemléltették a dolgot. "Meghalok, ez még nem a durva rész? Á ez még semmi, majd ezután."   Kaptam el a bezsélgetés foszlányokat a mezőnyből. Éshát tényleg, 8 km-nél olyan emelkedő volt, hogy már az első körben azt gondoltam, hogy én ide mégegyszer biztos felnem mászok, a tetején a dolognak a csodálatos kilátás kárpótolt valamit, meg persze a kb 2km-es lejtős szakasz ami már visszavitt a rajt/célhoz. Itt kolompos ember, szpíker és sok szurkoló csinála a hangulatot, én meg csak arra tudtam gondolni, hogy még van egy kör, nem igaz, meghalok, mit keresek én itt. 1óra25perc volt egyébként az első köröm. ami ezután következett már tényleg csak a túlélésről szólt, nagy harc volt, de végig az dolgozott bennem, hogy iszonyat csalódásként élném meg ha feladnám, pedig tényleg nagyon határon mozogtam már. A mezőny is lefeleződött ekkora, így többnyire egyedül menetem a második kört. Hátulról előztek hosszabb távon nyomulók, "balról jövök!!" hallgattam sokszor. És persze irigykedtem is mert olyan könnyedén hagytak le, hogy őrület. Aztán lassan kezdtem beérni másokat akik még tőlem is jobban elkészültek az erejükkel, ez kicsit erőt adott (most ez gonoszság?) a folytatáshoz. A nagy emelkedő előtt pont kezdtemm átesni a sokadik holtponton, amikor elindultam felfelé. A csúcson viszont teljesen lenullázódtam, vége itt megrogyok, ásatok el, gondoltam. Aztán már a lejtő sem tudta visszahozni az erőmet, a szintidőt is buktam (3óra volt), jött a kolompos ember itt már csak vánszorogtam, aztán hirtelen meghallottam, Imiéket a pálya mellett. Tapsoltak, szurkoltak, iszonyat jól esett, kicsit visszakaptam elhagyott méltóságomból hála nekik, lepacsiztam velük és a kimerültségen felülkerekedett a boldogság, a szpíker bemondta a nevem, megkaptam az érmem, és legugoltam kifújni magam. Borzasztó hőség volt, és ájulás határán voltam, még sokáig. 3óra5perc lett a vége. A leghosszabb 3óra5perc az életem során.
A verseny után, ettünk ittunk, megbeszéltük a tapasztalatokat, és leginkább pihentünk, mindneki kimerült volt, de jól eső fáradság volt ez, teljesítettük azt amiért idejöttünk. Kaptunk szép pólót, érmet, igazán nem lehet panasz a szervezésre, tényleg minden rendben volt. Miskolcon még megálltunk fagyizni egyet, áztán még hazáig ment a bohóckodás a kocsiban. Hogy megérte-e? Nem kérdés kitörölhetetlen élmény volt, a bal lábamon keletkezett szilva nagyságú hólyag még egy darabig emlékeztetni is fog rá, hogy tiszteljem a távot és az emelkedőket.

(Azért itt felhívnám a figyelmet, a nem gyenge pulzus ingadozásomra, valamint a több mint 600m szintemelkedésre)

Újra itt. Úgy döntöttem áttérek a heti posztolásra, illetve természetesen a versenyekről lesz külön beszámoló. egyébként összeszedtem nagyjából milyen versenyeken szeretnék indulni, valamint egy nagy elhatározásra is jutottam az elmúlt napokban. Amit sokáig nem akartam hangosan kimondani, leírni meg főleg, tartva ugye az esetleges kudarctól, de győzött bennem az elhatározás. Szóval úgy határoztam ősszel ha Isten is úgy akarja, és sikerül sérülésmentesen lehoznom a felkészülést, megpróbálkozom a maratoni távval, és hogy konkretizáljam is a dolgot az október 7.-ei Budapest Maratont jelöltem ki. Természetesen csakis megfelelő alapozást követően képzelem a dolgot, edzésterv alapján aminek kialakítására Csabi barátomtól kértem segítséget, ha majd meg lesz pontosan közzé teszem itt. És a tervek szerint heti rendszerességgel beszámolok annak megvalósításáról. Most pedig a versenyekről amiket kinéztem:

• június 6 Bükki  Hegyi maraton (21km ettől igencsak tartok mert alig egy hét van hátra és hegyen még soha nem futottam)
• június 16 DKM éjszakai futás Debrecen (8 km)
• július 14 Délibáb sportfesztivál Hortobágy (21km szintén kihívás kategória a hőség miatt)
• ugyanez nap van a Böszörményi éjszaki félmaraton szóval ez vagy vagy még nem tudom
• augusztus 19 DKM karneváli futás Debrecen (21 km terep)
• szeptemberre egyelőre nincs semmi ide jó volna találni valamit
• és akkor a lényeg október 7. Budapest Maraton (42,2 km leírtam, kimondtam, nincs visszaút :) )
• november 3. Oxigén nagyerdei maraton (ez ingyenes, viszont nincs csipes időmérés, de a hazai terep miatt kötelező jellegű)

A fentieken kívül, tudtok még ajánlani versenyt szeptemberre mondjuk? Illetve ki csatlakozik a fentiekre hozzám?

Na és hogy a heti futásokról is írjak egy keveset, háromszor mentem kedden,szerdán, és ma. 7,6 illetve 11 km-eket (nem ágyazok semmi rendkívüli oldalt az edzés naplóban elérhetőek, ha valakit érdekel), így ezzel 150 km felett zártam a májust úgy, hogy sajnos egy teljes hét kimaradt. Itthon voltam Nagyhegyesen, első két alkalommal a Keleti főcsatorna felé futottam ki, ma pedig Hajdúszoboszló felé a kerékpárúton, meglehetős hőségben minden nap. Ma sajnos egy kicsit éreztem a térdemet, de egyébként jól ment a dolog, holnap lehet elmegyek úszni egyet. Hétvégén jó lett volna még futni egy hosszabbat, de egyéb elfoglaltságok miatt (festés volt a lakásban, és az azt követő takarítás lesz) sajnos az elmarad. Jövőhéten reményeim szerint neki kezdhetek a maratoni edzés tervnek, illetve megrendelem végre új futócipőm (asics cumulus 13). Addig is jó hétvégét mindenkinek.

"one more step baby, one more step enough"

 Végre! Sikerült maradéktalanul (?) teljesíteni illetve betartani az eltervezett dolgokat és tisztességgel végig futni a távot. Így esett, hogy tök utolsóként befutva, raktam életem legjobbját, már ami a távot illeti. A krónikához, hozzá tartozik, hogy mindössze 8 induló volt a 25 km-es távon, ebből hármat mi adtunk (Imi, Peti, és szerénységem), egy ember feladta a küzdelmet, így lettem 7. befutó 2óra 30perccel. Kisebb eltévedések dacára (az egyik leágazás nem volt egyértelműen jelölve) Peti 3. Imi pedig 4. helyen végzett, korosztályukban pedig a 2. illetve 3. helyen. Gratula, srácok!!

Kilenc előtt értünk, Tiszafüredre, ahol rögtön ismerősökbe botlottunk, a hajdúböszörményi futótársak rögtön két váltónyi emberrel érkeztek! Ők a teljes tavat megkerülték, bicajjal kísérve az éppen futó társukat, kíváncsi vagyok vajon, hogy sikerült a versenyük. Rajtuk kívül viszonylag sokan érkeztek, ha tippelnem kellene talán 80-100 embert mondanék, akik elrajtoltunk 9:40kor. Ki futva, ki bicajjal, ki görkorcsolyával.

Ami az én versenyemet illeti, hamar elszáguldott tőlem, szinte a komplett mezőny, így a verseny 80%-át teljesen egyedül futottam. Az első kilómétereken, hamar felismertem, hogy túlöltöztem, menet közben varázsoltam le magamról az aláöltözetet. Jött az első frissítő pont 5km egy pohár víz, egy kis mazsola, futás tovább, 10 km ugyanez. Eddig a pontig nem is nyúltam saját kulacsomhoz, itt azonban elfogyasztottam egy banánt, és egy csokit, bár nem voltam éhes, de úgy gondoltam jobb félni mint eléhezni. A tisza-tavi gáton futottunk, amit igen jól ismerek, hiszem számtalanszor végig bicikliztük már, így ismertem a terepet, nyugodt voltam, tudtam figyelni a pulzusra, teljesen ott voltam fejben. Hosszú egyenes szakaszok, tűző nap, de barátságos szellő, ami itt ott ráadásul hátulról segített, szóval a körülményekre nem volt panasz. Aztán 15 km-nél volt a már említett leágazás, Tiszaderzs felé ahol le kellett futni a gátról, és ott várt egy frissítő pont, ráadásul egy parkoló kocsi mögül ami a gátról abszolút nem látszott. Nem értem miért nem a gát tetejére rakták ezt a frissítő pontot, ahol eligazítottak volna mindenkit a helyes irányba. Meg igazából azt sem értem, hogy miért volt jó ez a kerölő a közúton, aminek széle nem a legjobb minőségű ráadásul, kocsik és motorok, zavarták a futást, a gát biztonsága jobb választás lett volna szerintem. Visszanézve az adataimat ez meg is zavart egy kicsit, innen kezdett borulni a púlzus, és a tempóm is lassult. Bár, hogy ez mennyire tudható be fáradságnak, vagy az ismeretlen útvonalnak, nem tudom. 18 km-nél Tiszaderzs után jött a holtpont, itt már nagyon nem voltam friss, de viszonylag hamar sikerült összeszedni magam. 21 km-nél rálestem az órára elősször, (addig csak pulzust néztem) 2óra15perc király! Innen már behúztam valahogy, a célban ott várt Imi és Peti akik már messziről integettek. Iszonyat boldog voltam, hogy sikerült végig vinni a tervet, nem álltam meg, nem álltam meg, yeah. Eredmény hirdetés, a srácok dobogósok lettek, ezt is nagyon jó volt látni. Aztán egyik senior korú futótárs aki Erdélyből érkezett a versenyre, volt olyan kedves és visszavitt minket Füredre, köszönjük neki nagyon.

Füreden, még ment a bohóckodás, rásszabadultunk a dobogóra, fotózkodtunk stb. Majd kiharaptunk pár sört, vagyis csak én mivel többiek még vezettek, így nekik alkoholmentessel kellett beérniük. Plusz ettünk is, majd indultunk haza, jól eső fáradsággal testünkben. Következő verseny június 9, Bükki hegyi maraton (félmaraton) ott a cél, szintén a túlélés.

Holnapután Tiszafüred 25 km. Imivel és Petivel nekivágunk a távnak. Persze ők gyorsabbak, erősebbek nálam, de nagyon örülök, hogy jönnek, sőt már tervben vannak további versenyek is nyáron. Szóval ennek jegyében igyekeztem, felkészülni a héten, már amennyire ez lehetséges. Soha nem futottam még ekkora távolságot, főleg nem versenyen így azt hiszem jogos a félelmem. De ez ilyen várakozással teli félelem inkább. Szeretnék végigmenni szépen úgy, hogy jó érzés legyen bennem a végén. Nem tűzök ki idő célt, mert nincs értelme. Valahogyan ki kell zárnom majd a többi versenyzőt is ők most nem ellenfelek, tényleg csak magamat kell legyőznöm, fontos ez most nekem. Úgy döntöttem rajtam lesz a pulzusmérő öv, hogy tudjam kordinálni a dolgokat, nem szabad 170 felé menjen a pulzus különben nem fogom bírni végig, bármi van ehhez kell tartanom magam. Próbáltam ilyen szellemben futni a héten, hétfőn 17, kedden 6, ma pedig 10 km mentem. A ma volt a legideálisabb az időjárás, frankón fújt a szél kicsit le is hült a levegő, inni is alig kellett, jó volna valami hasonlót kifogni szombaton. Teszteltem az új futós sapkámat is, nagyon jól vizsgázott, nem folyt arcomba az izzadság és igazán kényelmesnek is bizonyult. Csomó kérdés felmerült még bennem a szombattal kapcsolatban, például, hogy vegyem e fel a kompressziós zoknit?, hogy vigyem e magammal a kulcsot vagy elég lesz az 5 km-enkénti frissítés?, mit és mennyit egyek előtte, stb, stb. tényleg nem akarok kudarcot vallani ezuttal, nagyon kell a sikerélmény...

Még annyit, hogy innen is sok sikert kívánok Dezső János cimborának holnapra, aki az amszterdami íjász európa bajnokságon küzd az olimpia indulás jogáért! Hajrá János, hajrá magyarok!

Szombaton, áttekertem Hajdúszoboszlóra, hogy fussak egyet Imivel a reptéren, amolyan Tiszató-kör felkészülés gyanánt. Örömmel fogadtam, hogy Peti haverunk is velünk tartott, sőt ő is jön jövőhéten Tiszafüredre!! 25km volt betervezve mivel Füreden is annyit kell majd futni, de mint ilyenkor lenni szokott (sajnos) hamarabb kipukkant a lufi, így végül 21 km lett belőle részemről. A reptérre mentünk ki, ahol aktív vitorlázó repülések közepette róttuk a köröket, főleg, füves illetve kemény szikár talajon. A fő problémát megítélésem szerint ismétcsak a meleg okozta nekem, 10 km-ig volt vállalható a dolog amit művelek azután már csak szenvedés ment. 5 km-es köröket csináltunk, első körben együtt mentünk mind a 3an amolyan pályabejárás képpen. A pályát favágó munkások, ugató kuyták, birkanyáj szinesítette, a fő támaszpontok ezek voltak. A második kört Petivel futottam, itt már Imi tempót váltott, a 3. körben pedig már Peti is ellépett tőlem. Aztán még beszenvedtem egy negyediket is, de ez már minden volt csak vállaható tempó nem. Futás után összeszedve egymást, kicsit pihegtünk még a pálya szélén, aztán Imiéknél ettünk, ittunk egy jót. Majd Imi barátnőjével Adriennel kiegészülve visszatekertünk Hegyesre, ahol szintén ettünk ittunk egy keveset. Szóval összegezvén, bár nem volt egy világmegváltó futás részemről a dolog, mégis jól éreztem magam, főleg, hogy végre nem egyedül futottam. Füredet nagyon várom és nagyon remélem nem vallok kudarcot, valahogy okosan kell majd beosztani az erőmet, a cél a stabil célbaérkezés.