"Every need got an ego to feed " Bob Marley

Ki vagyok én? de még inkább, mit keresek én itt? Mikor nincs erőd átértékelődnek a dolgok, csak a következő lépésre tudsz gondolni, csak a célba érkezés jár a fejedben, csak a túlélési vágy motivál. Egy éve a Mátrában azt hittem erős vagyok, de a hegy megálljt parancsolt, szivem torkomban dobogott, lábam vigyázba állt, gyengének és kevésnek éreztem magam, felkészületlennek. Futó ruhában kullogtam a túrázók között, sétálva megszégyenülve. Idén menni sem akartam. Nagyon nem. Pedig mondták, hogy erősödtem, hogy fogytam, hogy menni fog az. Aztán engedve a nyomásnak és a lelki hadviselés minden szintjén operáló barátaimnak, mégis neveztem. Ugyanaz a táv (25 km, kb 900m szinttel), ugyanaz az hegy. Vitt a lelkesedés, sokkal jobban éreztem magam, erősebb voltam, bátrabban futottam, ahol nagyon meredek volt most is sétáltam, igyekeztem beosztani az erőm, figyeltem a frissítésre is. A túrázók kerülgetése a vége felé már rutinná vált. Egyszer felkiálltottak előttem, -Vigyázz, futó! és félreálltak. Hátra néztem, de csak én voltam ott. Ez lennék hát a futó, aki fut. Akkor és ott nagyon helyre rakott ez az faék egyszerűségű felismerés, megtaláltam helyem az univerzumban. A Kékesről lefelé már igazi öröm futás volt, kevesebb mint egy óra alatt visszaértem Mátrafüredre, a végén rendesen sprinteltem. 3óra 30perc lett a vége, ami pontosan 1óra 10 perc javulás a tavalyi eredményhez képest. Gyönyörű hóesésben végig csak kétszer estem el, egyszer hátra egyszer pofára. Nem ragozom, nagyon élveztem minden egyes pillanatát. Köszönöm a barátaimnak, akik hittek bennem jobban mint én saját magamban. Nélkülük nem lett volna teljes ez az élmény.

Régóta érik ez a poszt, de valamiért halogattam ezidáig, talán mert magamban is elkellett rendezni a történteket az ok okozatokat a miérteket. A történet még ezév márciusban kezdődött, amikor egy hideg, csípős versenyen 4óra17perc alatt futottam a maratont. Ekkor határoztam el, hogy októberben megpróbálok 4 órán belül célba érni a Budapest Maratonon.

Márciustól ez a 4órás határ mozgott a fejemben, és az ehhez tartozó 5:40-es tempó. Minden futásomat ehhez mértem, próbáltam ezt a tempót tartani, begyakorolni álmomból felkelve is futni. Nehéz volt mert ez jó 15-20 másodperccel gyorsabb ezreket jelent mint amihez szokva voltam. De szép fokozatosan hozzá szoktam. Aztán jött a nyár, a hőség ami teljesen felborított mindent. egyszerűen nem bírok futni melegben, a pulzusom elszabadul, mint egy túlnyomásos slag, én meg csak kapkodom a levegőt és próbálom összeszedni magam, ami általában azt eredményezi, hogy teljesen elfáradok idő előtt. 10 km-eknél többet nem is nagyon mentem a nyáron. Inkább bringáztam. Illetve este futottam. Ahogy hűvösebb lett az idő kezdtem össze szedni magam, jobban ment a futás is. Elkészítettem az edzés tervet a maratonhoz, emeltem a heti futások számát heti 4-re minimum. Ami egy hosszú futást tartalmazott hétvégénként. Rengeteget futottam, soha nem készültem még ennyit. Magabiztos voltam, jól ment a tempó. Erdőben simán hoztam az 5:30-as ezreket, gondoltam akkor az 5:40-es simán menni fog aszfalton. Szeptemberben majd 300km-ert pakoltam bele a lábaimba. Úgy éreztem felkészültem tisztességgel, nem lehet gond.

Aztán eljött a maraton napja és minden összeomlott. Feladtam a versenyt 32 km után. Hogy mi vezetett idáig, milliószor végig rágtam már. Odafigyelve futottam, frissítettem rendesen, egyszerűen nem tudom mi történt. 27 km-nél utolértek a 4 órás iramfutók, akikkel szemben volt úgy fél perc előnnyöm. Ott az nagyon sokkolt, felvettem a tempót velük, mentem utánnuk 3 km-ert, aztán egy frissítőpontnál, otthagytak. Egyszerűen nem bírtam menni utánnuk. Ott megtörtem, feladtam, egyszerűen nem akartam 4 órán felül célba érni, nem éreztem jól magam csak a csalódottság volt bennem, így nem akartam célba érni. Kiálltam. Lehet, hogy rosszul döntöttem, de ott akkor ez tünt helyesnek. Ez volt ugye október 13.án. Olyan űr maradt bennem utánna amit csak egy sikeres 4 óra alatti teljesítéssel tudtam helyrehozni, ezt már akkor éreztem. De minden önbizalmamat elvesztettem.

Szűk két hétig ment a matek az okok keresése, sokan vigasztaltak, biztattak. Ez nagyon jól esett, ezúton is köszönöm. Sokan nem értették a feladás okát ezt is megértettem, de nem tudtam normális választ adni rá. Csak azt tudtam, hogy meg kell fussam a 4 órás maratont minél hamarabb amíg edzésben vagyok. Végül kivettem párnap szabadságot, kimértem magamnak a pályát bicajjal. Hajdúszoboszló és Nagyhegyes között oda-vissza, 3szor vagy négyszer is bejártam, megtanultam, tudtam melyik kilometer mikor következik. Aztán kitűztem a napot: október 26 szombat.

Indultam korán, hogy még a nagy meleg előtt letudjam a nagyját. 6:50kor kezdtem el futást. A terv az volt, hogy az első órában egyedül megyek, aztán Apu elindul utánnam bicajjal és hoz frissítést. Az elejét nagyon gyorsan kezdtem, túl gyorsan, de könnyen ment, nem lassítottam. Repültek a kilométerek, csak a vándormadarak meg a mezőgazdasági gépek voltak meg ébren, meg én. Ha pár éve valaki azt mondja nekem, hogy képes vagyok önszántamból szombaton hajnalban kellni, hogy fussak 4 óra hosszán át kinevetem. De ez van ez az én mantrám, bal lábam a jobb lábam után. 10-11 km-er körül ért utol fater, semmi probléma nem volt még akkor és tulajdon képpen végig nagyon szépen mentem. Fejben tartottam a 30km-es határtól, hogy vajon ott mi lesz, de nem volt semmi, se fal, se kalapácsos ember, semmi, csak még több vándor madár, meg az útról dudálló kocsik, és fater megöttem lesve mikor akarok frissíteni. Aztán 35 körül már nagyon fáradt voltam, innen már csak a haza futás volt hátra, a tempó nem esett, de éreztem a lábaimat, hogy nehezednek. Letéptem magamról a pulzuspántot is, mert túl magas értékeket mutatott. De elszánt voltam, innen már befutok bármi van. Az utolsó kilóméter iszonyat kemény volt, itt már öröm futásnak kellene következnie, már tudtam, hogy meglesz a 4óra, jóval az 5:40-es átlag alatt voltam, de annyira fáradt voltam, majd össze estem. Aztán egyszercsak vége lett, lerogytam a földre 3óra51perc59másodperc. Nem volt tapsoló tömeg csak Apu és én, megköszöntem a kíséretet ő gratulált és hazamentünk. Ilyen egyszerű. Hazafelé találtam 2000 Ft-ot abból vettem két sört, ekkor már 70 akárhány napja egy korty alkoholt nem ittam, mire odáig jutottam, hogy kibontsam, elaludtam a fáradságtól.

A történet ennyi nincs tanulság, azóta inkább csak örömfutásokat csinálok, nem ragaszkodom a tempóhoz görcsösen. Érdekes módon mégis mindig azt hozom mint eddig. Azóta már megfutottam a 2000. km-ert is az idén. Lesz még egy félmaratoni verseny decemberben. Ott Aput kísérem élete első félmarcsiján. Alig várom szuper lesz. Ami az én terveimet illeti már óvatosabb vagyok, főleg azok publikálása terén. De mindenképp jóvolna versenyen is megcsinálni a 4órát. Más sportokat is kipróbáltam azóta, erősítek kondiparkban, és remek body-art órákon vettem részt Hajdúszoboszlón kedves barátaim körében. Szóval megállás nincs. Ja és végre ledobtam 4-5 kilót úgy, hogy erre nem is figyeltem egyáltalán.

Még egy fontos dolog történt amit majdnem elfelejtettem, mégpedig, hogy megalakult a Nagyhegyesi futó klub!! ahol Apuval együtt tagokká váltunk. Nagyon jó érzés tartozni valahova. Hajrá Nagyhegyes! :)

1. II. Eged-hegyi terepfutóverseny, június 2

Egerbe jártam fősulira és szégyenszemre egyszersem jártam ez idő alatt az Eged hegyen, pedig nem is olyan messze laktam tőle. Ezért már tavaly jönni akartam az Eged futásra, akkor sajnos nem jött össze, idén viszont neveztem és már nagyon vártam a rendezvényt. Telekocsival érkeztünk Dóri,Meli, Csabi, Imi, és szerénységem. Én a 13 kilométeres távot vállaltam be a srácok a 28-on mentek, Dóri pedig 6km-es szőllőfutáson vitézkedett (rögtön dobogóra is állhatott!) Egésznap lógott az eső lába, de szerencsére a verseny alatt elkerült minket. Egy órával később indult a 13 kilis táv a 28as után, nem voltunk sokan de lelkes kis társaság gyűlt össze, igazán baráti volt a hangulat. Végig nagyon jól éreztem magam, bárki jött szembe vagy előzött le esetleg én előztem le, mindig mindenki biztatott, mindenkit egy két szóval. 4 kilóméternél jött a hegymenet itt nagyon vigyázba állt a combom, meg lehet kicsit be is keztem az első kilómétereken. Végül odacsapódtam egy 3as-4es csoporthoz és végig velük mentem, igyekeztem nem leszakadni tőlük. Beszélgettünk is közben, talán kicsit túl óvatoskodtam a dolgot, de elősször jártam itt és nem tudtam, hogy mikor jön még emelkedő így óvatos voltam. Frissítők nagyon bőségesek voltak, szervezésre egyébként sem volt panasz, a pálya is jól volt kijelölve. Végül a hármas bolyban futottam be utolsó métereken sprintelni is marad erő. A célban alkalmi futótársaimmal pacsiztunk, megköszöntük egymásnak a közös futást. 1óra30 lett az időm egyébként. Melivel vártuk be szépen a többieket, Elősször Dóri, majd Csabi végül Imi is beérkezett. mindenki nagyon szépet futott. Eredményhirdetés és tombola! után eláztunk mint a csacsi. Majd a Demjéni termálfürdőben zártuk a napot. Több ilyen nap kellene az ember életében.

Lefelé az Egedről - fotó innen

2. 21. Bükki Hegyi Maraton - 21km nekem, június 8

Pont egy héttel az egri kaland után Miskolcra vettük az irányt, ezuttal Krisztivel és Apuval. Legalább 10 fokkal melegebb volt mint egy hete, viszont fizikálissan sokkal jobb állapotban voltam. Sikerült kilábbalni a megfázásból. Kivételesen időben érkeztünk, így rengeteg időnk volt szétnézni, ismerősöket kereseni, bemelegíteni és hasonló luxusok. Tavaly nagyon csúnyán meghaltam a félmaratoni távon kicsúszva a szintidőből és totálisan megsemmisülve értem célba. 10km-es pályán kellett menni két kört, Kriszti és Apu egy kört mentek. Így most már mondhatom szokás szerint az volt a terv, hogy megyünk Apuval együtt az első körben aztán én még ráduplázok. Idén az elképesztő sár és dagonya súlyosbította az egyébbként sem egyszerű pályát. Amit a szpíker folyamatosan a legkeményebb hazai tereppályának minősített (nem tudom ez így van e, de a rengeteg feladó azért árulkodó jel). 10:30kor volt a rajt, ekkor már napon nagyon meleg volt, szerencsére az erdős részeken hűvös volt így "csupán" a sárral és a verseny eleji tömeggel kellett megküzdeni. Tényleg nagyon kellett figyelni minden lépésre, itt nem lehetett elmerengeni, elmélyülni a gondolatokban. Egy cél vezérelt mindenkit megtervezni a következő lépést. Egy lány még az elején felsikoltott "jaj az új cipőm"  jót derültem rajta az első elmerülés után már nem nagyon érdekelt, hogy mennyire lesz sáros a cipőm. Apu nagyon szépen bírta végig, a lefeléken is eresztette, mint egy zerge ugrált jobbra balra, úgy kellett mindig szólnom, hogy figyeljen, gallyak, kövek, ágak, csúszás. Felfeléken is jött szépen, végig készítettem fel a 8km-nél lévő fő legdurvább emelkedőre, és közben észre se vettem, hogy annyira csak Apura figyeltem, jön-e, nem marad e le, bírja e, hogy nem is foglalkoztam azzal én, hogy bírom. Erre az első kör után döbbentem csak rá. Apuval 1óra 25 perc alatt behoztuk az első kört. Pacsiztunk és én nekivágtam még egy körnek. És egészen eddig a pontig nem is foglalkoztam erőnlétemmel, gondolom azért mert jól voltam, ha meghalás lett volna akkor biztos többet szenvedek. Viszont itt hirtelen megtört a ritmus és Apu társasága is hiányzott, egyedül lettem a pályán. Első emelkedőnél rögtön be is ütött egy holtpont, abból is makacsabb féle, de annyira erős volt bennem a vágy, hogy menni kell tovább, futni kell, futni kell, ne sétálj! Meg annyian mondták, hogy mennyit erősödtem tavalyhoz képest, hogy kezdtem én is elhinni. Feltüntek előttem emberek a horizonton, és szép sorban utolértem őket. Volt köztük maratoni távos ember is, nem nézett ki jól. Tavaly sorra köröztek le, nem győztem kitérni az útjukból, idén egyre sem emlékszem. Kis győzelmek ezek tudom, de ez kell a léleknek. A végső nagy emelkedő viszont minden maradék erőt kivett belőlem, mire felmásztam, teljesen elfogytam. A tetőről még vagy 1,5 kilóméter a cél és szinte végig lejtmenet. Itt már tényleg csak a szívem vitt, a hegyről leérve még van egy 500-600m-es szakasz. Na itt szinte hihetelen, mint egy walking dead epizód vánszorgó emberek, tejóég mivan itt. Legalább 5-6 embert előztem utolsó métereken az én acélosnak semmiképpse nevezhető tempómmal, a legvégén még van egy tücsökpöcsnyi emelkedő, az előzőekhez képest tényleg nevetséges. Mégis itt úgy éreztem egyszerűen nem tudok felmászni rá. Ekkor hallottam meg Kriszit és Aput szurkolni. Sőt idegenek is segítettek nekik, hajrá Gabi, hajrá mindjárt ott vagy! És beértem. 2óra46perc lett. Kriszti kiabál, hogy gyorsabb volt a második köröd, mint az első, ezt akkor szinte lehetetlennek tartottam, később visszanézve igaza volt. Hogy ez hogy lehet máig nem értem. Második körben sokkal több gondom volt. Lényeg, hogy bent voltam. Lehet, hogy nem néztem ki jobban, mint tavaly, de az 20perc mégiscsak 20perc, és idén sokkal nehezebb volt a pálya is. Ettünk, ittunk, gratuláltunk az ismerősöknek, megvártuk még a félmaraton és a negyedmaraton eredményhirdetését. Aztán elindultunk hazafelé, egy élménnyel gazdagabban.

ami a cipőkből maradt a BHM után

Elhalaszott április 7.-ei futam 28.-án került megrendezésre Bodaszőllőn a szokott helyen az erdő mélyén. Szerencsére ragyogó napsütés, kiváló futóidő fogadta a részvevőket. na meg rengeteg ismerős arc, oxigén kupáról, egyéb futóversenyekről vagy akár a Nagyerdőről.

a rajt pillanata (fotó innen)

Apuval és Imivel érkeztünk viszonylag korán, így sok idő maradt beszélgetni, bandázni, tényleg annyi ismerős volt, hogy gyorsan telt az idő a rajtig. Amit szokás szerint a helyi vadász indított el, sacra 150-200-an lehettünk, de lehet hogy kevesebben. Hasonlóan a tavalyi versenyhez két 10km-es kört kellett megtenni végig erdei utakon fák között, néhol homokos talajon. Apu 10km-ert futott így neki egy kör volt betervezve. Megbeszéltük, hogy az oxigén kupához és rotaryhoz hasónlóan futunk együtt, kérdeztem Aput, hogy milyen tempót menjünk igazságszerint nekem nem volt semmi idő célom talán csak annyi, hogy 2 órán belül célba érni. Apu is annyit mondott, hogy jó volna 1 órán belül behúzni a 10km-ert. Ennek megfelelően futottunk sőt még egy kicsit gyorsabban is 5:30-50:40-es tempóban. Nagyon meleg volt, de jól ment a futás éreztem, hogy van erő és élveztem is dolgot, tudtam figyelni Apura is, ő is teljesen jól bírta a vége felé már látszott, hogy fárad egyre sűrűbben kérdezte, hogy mennyi van még hátra. A pálya eleje teljesen jól volt kijelölve, szallaggal nyilakkal, de a felétől ahol a frissítő pont is volt, mintha megszünt volna a pálya jelölés. Mint később megtudtuk valaki(k) este felszedték a jelöléseket. Így sokan eltévedtek, rossz útvonalon mentek, nekünk is több mint 11km lett az első kör, de még így is majdnem meg lett az egy óra Apunak. Akin nagyon látszott a csalódottság amikor elváltunk az első kör végén.
A második körben már egyedül futottam szinte végig, és dacból nem akartam hagyni veszni a 2 órás célidőt. 5:30-as körüli tempót mentem ami terepen tőlem nagyon jó és simán elég a 2órán belüli félmaratonhoz is. Nagy igyekezetemben produkáltam egy hasraesést. egy fa gyökerében vágódtam el úgy rendesen, szerencsére volt időm letenni a kezemet. Frissítő után már fáradtam bevallom férfiasan, de tudtam tartani tempót, hogy a kijelölt úton mentem e csak remélni tudom, mert itt már se előttem se utánnam senki. A végén értem utol három futótársamat is. A vége 1:54:06-lett saját mérés szerint 20,5km lett a távolság.

A célban Apu és Imi várt már pihenten. Apu nyakában érem, büszkén mesélte, hogy második lett korcsoportjában itt már nyoma sem volt korábbi csalódottságának. Gratuláltam rögtön, sajnos lemaradtam az érem átadásról, ami egy hatalmas faragott Szent István (?) szobor tövében volt. A mégnagyobb meglepetés később ért amikor engem is szólítottak a dobogóra korcsoport 2. lettem én is. Nem nagyon értettem, hogy hogyan igazából azt se tudom hányan voltunk, de örültem ilyesmi még nem történt velem. Főleg tavalyi csúfos épphogy nem meghalós célbaérkezésem után. Tudom, hogy a sok eltévedés stb miatt nem tekinthető mérvadónak az eremény ráadásul, ha jól sejtem Hegedűs Sanyi is azért állt ki, hogy mutassa az utat egy szakaszon, ő simán 10-15perccel gyorsabb nálam. Meg még kitudja hányan álltak ki az első kör után....

Apu a dobogón (fotó Bíró Sanyi)

Összeségében ismét egy kiváló hangulatú esemény volt Bodaszőllőn, sok ismerőssel, gyönyörű környezetben, kell ennél több? Talán jövőre egy gyors pályabejárás a veseny előtt (bringával félóra alatt megvan max) és mindenki boldog lesz. Köszönet a szervezőknek én biztosan itt leszek jövőre is!

A téli mátrát követően elkezdtem célzottan készülni a 3. maratonomra, ahol immár nem a puszta teljesítést hanem időcélt is tűztem ki magam elé. Szerettem volna 4óra30percen belül célba érni, tudom ez sokaknak játszva menne, de én úgy éreztem az a reális idő számomra. A rotary futófesztivál volt az első versenyem amin indultam életemben, tavaly a félmaratoni távon versenyeztem és már akkor kacérkodtam a gondolattal, hogy legközelebb a maratont választom.
Nagyjából 2 hónap volt a felkészülési időm, szépen felépítettem a heteket, hétvégi hosszúfutásokkal, kerékpáros kersztedzésekkel. És mondhatni végig lelkesen voltam. Tavaly sokkal hosszabb ideig készültem az első maratonomra, mégis úgy érzem most jobban sikerült az alapozás. Végig éreztem, hogy erősebb vagyok, könyebben mennek a hosszúfutások, hétköznap pedig igazi felüdülés volt minden futás. Idő cél adva volt, ahhoz terveztem a tempót 4:30 az két 2:15ös félmaraton 6:30-nál gyorsabban kell mennem és nem lesz baj, végig ez rögzült a fejembe. Szerettem volna 6:15-ös átlag tempót menni. És a hétvégi hosszúfutások alapján erre volt is esélyem. A kérdés az volt, hogy tudom e végig tartani.
Március 24.én volt a maraton és egy kifejezetten hideg csípős, szeles időt fogtunk ki. Mondjuk én már annak is örültem, hogy nem esik a hó vagy az eső és a nap is süt módjával. Apu érkezett 9 óra körül, ő a 10 km-es távon indult, már futottuk együtt azt a távot sőt az Oxigén kupa futamain verseny körülmények között is volt alkalmunk együtt futni. Szóval nem aggódtam Apu miatt az 1 órás időcél vállalható volt részéről (végül 3. lett kategóriájában!). 11-kor volt a rajt, addig beszélgettünk futótársakkal, akik hála Istennek egyre többen vannak, mindenkivel válltottunk egy pár szót közben meg igyekeztünk nem meg fagyni, mozgásban maradni. Persze azért nem vittem túlzásba tudtam, hogy kell majd az erő. A rajt valamilyen okból csúszott majd egy negyedórát, ami a tömegben állva, fázva kicsit idegessé tett, pulzusom is magasabb volt mint kellene, pedig még el sem indultunk. Mintha a rajt pisztoly is besült volna elsőre, aztán valahogy csak el rajtolt a mezőny. Aztán az első kilóméteren tovább folyt az idegeskedésem, mert viszonylag hátulról rajtoltam és az első szakaszon akkora volt a tömeg és olyan keskeny a pálya, hogy nem lehett haladni. Első kili 6:30 huh ez volt határ, amit nem szabad át lépnem, ez nagyon frusztrált. Kiléptem oldalra és elkeztem előzgetni, a második kili már 5:30 volt, az meg sok lesz pulzusom túl magas. Szóval nagyon nem kaptam el az elejét, kellett egy jó pár kili mire sikerült belőni a tempót. Az első kört Apuval mentem végig, aztán ő kilépett mert be szeretett volna érni 1 órán belül. Nagyon jó volt látni, ahogy otthagy. Aztán a célban már éremmel a nyakában integetett (10 km-en 2kört maratonon 8-at kellett megtenni). Aztán egyedül maradtam 3. körben tettem egy gyors kitérőt a nagyerdőn, úgy látszik nekem ez is hozzá tartozik a maratonhoz, pedig soha nem szokott ez gondot jelenteni hosszú futások alkalmával, biztos az izgalom, nem tudom. A pulzusom magas volt, de jól éreztem magam, fél távig minden gond nélkül mentem. Az órám úgy volt beállítva, hogy csak a pulzus, a megtett táv és az előző kilóméter tempója látszódjon a futásidő viszont nem, hogy ne idegesítsen. Így a felénél a stadionban nagyon meg voltam lepve, hogy 2óra6perc áll a kijelzőn, ami a tavalyi fémaratoni időmnek felel meg, haol teljesen kifutottam magam.

Az utolsó 3 körben kezdődtek a gondok. Frissítettem, ettem ittam, mivel a víz nagyon hideg volt amit osztottak így iso-t ittam mindig egy-egy fél pohárral körönként. A hideg idő egyik jótékony hatása, hogy nem kell annyi folyadék a testbe, összesen ha egy litert ittam lehet sokat mondok. Az idő egyedül egy szakaszon zavart, az úgymond célegyenesben totál szembe fújt a szél, de ott viszont már hajtott a célbaérkezés. Sok helyen volt visszafordító szakasz így szembe is futottak sokszor, így volt alakalom üdvözölni az ismerősöket. A célban Kriszti szurkolt (aki egyébként megnyerte a kategóriáját 10km-en gratulálok!), aztán Csabi is a legjobbkor bukkant elő buzdítani, amikor már nagyon fáradtnak éreztem a lábaimat. Az utolsó 2 kör már nagyon nehéz volt, de lényegesen nem lassúltam. Amikor befutottam utoljára a stadionba, végig az járt a fejemben vajon mit fog mutatni az óra. 4:18 valamennyi, Úristen! Nagyon boldog voltam. A célban ott volt Apu és Csabi rögtön gratuláltak. Én meg csak mutattam fel az órára, hogy látjátok az időt. Csabi tudom, hogy tudja mit jelent ez nekem, annyit elemeztük már együtt a taktikát közös futások alkalmával, meg e-mail váltásokban mindig beszámoltam neki éppen, hogy ment a hétvégi hosszúm, és Apu is tudta, hogy mennyi munkát fektettem bele, sokszor beáldozva a hétvégi családi programokat. Mindezt azért az érzésért a célban azért a pillanatért. 4óra17perc44másodperc lett a hivatalos időm, több mint 25 percet javítottam az egyéni legjobb időmön.

Nem látszik, de nagyon hideg volt.
Fotó: Bíró Sanyi

Ismét szeretném megköszönni mindenkinek az érdeklődést, a szurkolást, a gratulációkat! Nagyon sokat jelent nekem, hogy gondoltok rám!

Ősszel szeretnék még maratont futni az idén, azt hiszem megcélzom a 4óra15percet, hogy és mikor még kérdéses. Addig is folytatom a futást és remélhetőleg bringázni is többet eljutok. Következő verseny a Nem Oda Boda terepfélmaraton, amit már nagyon várok, tavaly egyedül mentem, most sokad magammal fogok, és már ott is ismerősök várnak. Ez a szép ebben az egészben, hogy oly sok dolog között ami szét szakít, elidegenít minket egymástól, még mindig akad ami összeköt. Koncentráljunk ezekre emberek!

Mielőtt belevágnék az élménybeszámolóba, szeretnék elnézést kérni kevés, de lelkes olvasótáboromtól, a posztok ritkulása miatt. Természetesen nem hagytam fel a mozgással, bár a heti intenzitásból kicsit visszavettem, ami a formámon is meglátszik sajnos. Ez az egyik oka miért is nem írtam mostanában, másik meg talán az, hogy engem is elkapott a téli apátia, a hangulatom is befagyott, a sáros latyakos városképbe.
Pedig szeretem a telet, a havas tájat meg főleg, volt is egy-két emlékezetes futásom a hóesésben. Ezért is meg mert már annyit beszéltek róla nekem a többiek vártam már nagyon a Téli Mátrát, melyet a Hanák Kolos túrista egyesület szervez évről-évre a természetbarátok nagy örömére. Mátrafüredről indul a móka különböző távokon, érintve Mátra legszebb részeit és az ország legmagasabb pontját a Kékest is. Én az M-s távot vállaltam be, ami 25 km és majd 1000m szintet jelentett.

6-od magammal utaztam Mátrafüredre már pénteken, ahol a Cicáskacus vendégházban szálltunk meg (igen ez a reklám helye). Már tavaly is szerettem volna jönni, de akkor egy sérülés megakadályozott ebben, de idén semmi sem állhatott utamba, (talán csak saját magam). Első este hangulatosan telt, tésztát főztünk, tervezgettük az utat, ki mit fut, ki mire számít, újoncoknak mint én is pályabetanulás volt a feladat.
Másnap reggeli után Csabi és Imi korábban elindult, mivel ők az XL-es távra vállakoztak, Peti és én később 8 óra után indultunk el az M-sre, majd a lányok Zsuzsi és Meli zárták a sort. Petivel megbeszéltük, hogy Lajosházáig megyünk együtt, ott megmutatja merre kell mennem tovább majd ő beletapos. Első dolog ami feltűnt, hogy mennyien várják izgatottan az indulást. Mondták a többiek, hogy sokan lesznek, de valahogy nem tudtam elképzelni, persze rengetegen túrázni jöttek, kicsit kényelmetlenül is éreztem magam futóruhában, az atom beöltözött embersereg között, mint szúnyog a galambok között. sokáig legóztam, hogy hogyan kellene felöltözni, milyen cipőben kellene futni, sajnos nincs még nagy tapasztalatom a terepen. végül úgy döntöttem, hogy goretext futócipőben megyek mégha az nem is terepcipő. Természetesen ez is beázott a végére, de akkor ez volt a legkissebb problémám. Hamar mellbevágott a felismerés, hogy bezony nem bírom az emelekedőket, pulzusom hirtelen ugrott fel az egekbe, bele kellett sétáljak már az elején. Ez nagyon hazavágott, Petit hagytam elmenni, egyedül kell ezt megoldanom. 80-20%-ra tenném valahol a gyaloglás-futás arányt ami nagyon borzasztóan hangzik így leírva is, de egyszerűen nem ment több, hiába futottam az emelkedőkön annyival nem mentem gyorsabban mint gyalogolva, viszont sokkal jobban fáradatam tőle. Miután feladtam kissé naiv tervet, hogy majd jól átfutok a Kékesen, elkezdtem élvezni a tájat. Még így is folyamatosan előzgettem a rendkívül nehéz terepen. Hol 20-40cm hóban, hol jégen, hol patakokon keresztül vezetett az út. szószerint minden lépésre oda kellett figyelni, nem jöttek olyan könnyen a km-ek mint az alföldön, végül majdnem 11 percre jött ki az átlag tempó. Lajosháza után a következő ellenőrzőállomás a Pisztrángos tó volt ami egy örökké valóságnak tünt. Monoton menetelés a hóban, egy idő után leválltak az S-es túra résztvevői és hirtelen egyedül találtam magam. Volt pár helyzet ahol egyáltalán nem tudtam, hogy jófelé tartok-e, túristajelzéseket követtem, akitől útbaigazítást kértem még kevésbé volt képben mint én. Végülcsak elértem a Pisztrángos-tóig. Ekkora már befagyott az ivóhátizsákom csöve, megettem minden kaját ami nálam volt és minden vágyam egy korty meleg tea volt. Begyűjtöttem a pecsétet és csak annyit bírtam kinyögni, hogy: -Tea? -Tea? kérdez vissza a pecsétes srác, majd fent a Kékesen! Nabazdmeg, haraptam egy kis havat és elindultam felfelé. A forró tea ígéretével a számban, raktam fáradt lábaim előre egyre nehezebben, itt már semmi erőm nem volt. Sírás kerülgetett annyira gyengének éreztem magam. A mit keresek én itt? kérdés keringett a fejemben újra és újra. Végül elértem a csúcsot, ittmár teljesen csőlátásom volt, majdnem pecsételni is elfelejtettem csak a teára raboltam rá keményen, kurva meleg volt, de csak toltam magamba és éreztem, hogy átjár a forróság. Kezdtem erőrekapni, második csupornál Csabi esettbe, megveregette a vállam, ivott teát ő is, innen márcsak lefelé van mondta, és elviharzott.
Naja könnyű azt mondani gondoltam, de elindultam én is, innen tényleg jutalomjáték volt a dolog. Meg persze marha veszélyes is, estem is egyszer egy béna előzés után, nem baj a hó megfogott, egyszer egy fának szaladtam neki, egyszer meg durván aláfordult a bokám, de ezt is megúsztam. Több helyen kötelek voltak kifeszítve, elősegítve az ereszkedést, nagyon csúszott. Ezen a szakaszon éreztem magam egyedül futónak, na meg még a legelején ott rám is köszönt valaki, hogy "Hajrá Futás! Hajrá Debrecen!" elmondhatalnaul jól esett ez a kis szösszenet, nyilván az Oxigén kupáról ismert meg valaki, ezúton is csókoltatom. Szóval itt kezdtem újra erőre kapni, meg kicsit az önbizalmam is visszatért, sorra előzgettem az embereket. Az utolsó ellenőrzőpont után is végig futottam a célig. Kicsit készültem lélekben a kutyázásra a többiek részéről, de nagyon jófejek voltak, őrjöngve vártak a célban. Rögtön gratuláltak, hátba veregettek. Én meg csak azt hajtogattam végig, hogy Gyenge vagyok, sétáltam. 4:40 perc lett, maratont futok ennyi idő alatt és lehet nem nézek ki ilyen kutyán. Na csupán ennyit jelent a hegy. És nem, nem tervezgettem már a célbaéréskor az újrateljesítést. Örültem, hogy beértem, eltévedés nélkül, mérhetetlen hálás voltam a gondviselésnek és a barátaimnak.
Az igazi meglepetés mégis később ért, amikor Peti mondta, hogy fent vannak az eredmények 59. lettél hülyegyerek (633 férfi indul ebből, 444 ért célba idén) mit sírsz. Nem akartam elhinni? Az annyira nem hangzik rosszul gondoltam, na ekkor döntöttem el, hogy vissza kell térnem újra. Tisztában vagyok vele, hogy nem bírom a hegyet, de baromira élvezem. Kellene valami frappáns lezárás is, de semmi nem jut eszembe. "Who feels it, knows it"... próbáljátok ki

Na kérem, itt vagyunk az év végén világvége előtt egy futásban gazdag év mögött. Talán itt az ideje egy kis visszatekintésnek, számvetésnek, értékelésnek, hívd ahogy akarod. 2012 számomra egyértelműen a futásról szólt, teljesen háttérbe szorítva a biciklizést például, már ami a sport jellegű használatot illeti, munkába, városban ide-oda továbbra is kerékpárral járok természetesen. Szóval szépen fokozatosan eljutottam oda, hogy a hétvégéken is inkább futásokat szerveztem magamnak bringázások helyett. Jövőre jó volna megtalálni az egyensúlyt valahogy, mert nagyon hiányzik a tekerés is. De a jövő évi tervekről később, most lássuk mi minden történt az idén. Íme a lista a 2012-es versenyeimről a teljesség igényével:

Idén indultam elősszőr futóversenyen, mégpedig márciusban a rotary futófesztiválon, itt Debrecenben, ami annyira jól sikerült, hogy előrevetítette a folytatást. Volt nem egy olyan verseny is amit, talán nem kellett volna bevállalnom, mert nem készültem fel rendesen. De most visszatekintve mégse bánom őket, mert a kudarcok is kellettek ahhoz, hogy értékelni tudjam a sikereket illetve hogy motiváljanak a folytatásban. Hogy neki merjek vágni első maratonomnak. Amire nagyon büszke vagyok, főleg azért mert rendesen felkészülve, sok hosszú futással vágtam neki. Október 7.e Budapest Maraton sose feledem a napot. Mint ahogy az Oxigén maratont sem feledem, ami számomra még küzdelmesebb volt. De mégsem a versenyekre emlékszem legszívesebben vissza, hanem sok közös futásra barátaimmal itt a Nagyerdőn vagy Nagyhegyes és Hajdúszoboszló között, sokszor eszembe jutnak. Jövőre minél több ilyet kell szervezni, bár mondjuk az Oxigén kupasorozat is hozza a baráti hangulatot. Idén van még 96 kilométerem a 2000-hez valahogy azt szeretném még megfutni.

Jövő évi tervek között sok minden szerepel, inkább nem is részletezem le itt. Egy biztos szeretnék többet bringázni, ami pedig a futást illeti ami belefér. Maraton idő javítás, félmaraton idő javítás, aztán persze majd meglátjuk mi lesz belőle. Sérülés mentes boldog új évet mindenkinek, jövőre veletek ugyanitt...

Felkészültetek?

fotó: Bíró Sanyi

ha kíváncsi vagy futásaimra
barátkozz velem endomondon: http://www.endomondo.com/profile/790105
vagy garmin connect-en: http://connect.garmin.com/profile/vegato

"Every need got an ego to feed" Bob Marley

Nem indult könnyen a második maratonom napja. Korán keltem szokás szerint és végeztem a verseny előtti rituáléimat, reggeliztem, tészta salátát amit viszont későn vettem észre, hogy húsos volt. Úgy ahogy van visszajött az egész, utánna pedig semmit nem bírtam magamba erőltetni, teljesen kizökkentett a dolog. Csomagoltam kis kekszet meg banánt, hogy majd a verseny előtt megeszem bármi van. Sétáltam az erdőn át a verseny helyszinéig, ami mindennapi futásaim helyszine is egyben. Próbáltam kizárni mindent és az előttem álló feladatra koncentrálni. Nem lesz könnyű tudtam előre, mert nem tudtam úgy felkészülni mint a Spar maratonra, így csak abban bíztam, hogy meg van még az erőnlét, hogy végig tudjak menni. De ehhez szigorúan tartanom kell a pulzust, hogy ne legyen baj a végén. A lábam sem volt tökéletes, minden lépésre figyelni kell nehogy félrelépjek. Szóval közel sem voltam 100%-os formában. Verseny előtt Imivel és Petivel dumálgattunk és vertük el az időt, fejben persze már mindenki a versenyen agyalt. Átvettük a rajtszámokat, átöltöztünk, kellemes 15 fok körüli hőmérséklet ideálisnak igérkezett.

A rajt 11 órakkor volt, oxigén kupához hasonlóan az elején nagy volt a zsúfoltság Imi csalt is előrébb, de én nem akartam menni, tudtam, hogy ez nekem most nem lóverseny lesz. Szigorú túlélés, szerettem volna 5 órán belül célba érni, ennyi célkitűzésem volt mindössze (na meg, hogy ne legyek utolsó). 8 kört kellett megtenni az erdei ösvényen egyenként 5300 m. bár körönként volt frissítés én a biztonság kedvéért felvettem az ivóhátizsákot. Az első 4 körben meg sem álltam a frissítéseknél csak a saját vizem ittam. Utánna pakoltak ki banánt, kekszet és iso-t is ezekre már rámentem. A szervezés egyebéként nagyon tetszett, teljesen szimpatikus kezdeményezés ez az ingyenes verseny, érdekes, hogy vajon miért vannak kevesebben mint egy fizetős versenyen. De nem bántam, hogy nincsenek túl sokan a félmaratonistákkal együtt 280 körül volt a létszám. Itt kicsit zavarban vagyok, hogy vajon hányan indultak a maratoni távon, mert előnevezett több mint 80 volt párnapja még, viszont az eredmény listán csak 50 egynéhány szerepelt. Visszatérve a versenyre kicsit demotiváló volt, hogy minden ismerős már a harmadik körben leelőzött, de nem volt mese figyelnem kellett a pulzusra. 6:30-6:40-es ezreket mentem ami nem túl acélos tudom, de csak így sikerült tartani a pulzust a táv második felén még erre is rálassultam és kicsúsztam 7 perc fölé. De nem álltam meg futottam végig. Utolsó 3 kört már teljesen egyedül, se előttem se mögöttem senki. Valami ilyesmit tessék elképzelni:

Kis táblák jelezték a 10,20,30 és 40 km-ert, ezekre hajtottam egyiket a másik után, semmi kapkodás, semmi eszetlenség. Persze így is fáradtam, egyre nehezebben emeltem a lábaimat, de egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy feladom. sok mindenen járt az agyam főleg 6. 7. körben, ott volt mélypont valahol. Minek szivatom magam ilyesmivel? mit akarok bizonyítani? miért jó ez nekem? Ott amikor mindenem fájt már nehezen találtam válaszokat ezekre a kérdésekre, aztán már nem sokkal a célba érkezés után tudtam miért. Pont ezekért a pillanatokért csinálom, amikor már annyira ki vannak tolva végletek, hogy csak te vagy és következő lépés a cél felé, nincs terelés, nincs kifogás, menni kell és kész. Nehéz jól megfogalmazni ezt, az egész egy nagy önismereti folyamat. És persze ott van a célbaérés öröme, ami semmihez nem fogható, közel 5 óra után hulla fáradtan beesni a célba. Szeretném megköszönni a szurkolást kedves barátaimnak, sportársaimnak, mindig erőre kaptam tőle, tényleg nagyon jól tud esni, ha nevén szólítják az embert. Sőt most versenyközben is minden ismerős és páran ismeretlenül is szóltak pár biztató szót lekörözés közben. Jellemzően hajrá, hajrá! Igyekeztem én is így tenni azon keveseket akiket megelőztem biztattam, hajrá! Közhely, de itt mindenki győztes, aki leküzdi önmagát, a távot és megtapasztalja a teljesítés örömét. Hálás vagyok, hogy részt vehettem ezen a versenyen. Jövőre biztos, hogy itt leszek nem is lehet kérdés! Részletes eredmények itt.

Imi élete első maratonján rögtön virított egy 4 órás időt! Gratulálok és persze irigykedem is!

Peti, félmaratonon ment űr időt és egyéni legjobbat, szintén jár a pacsi!

a képeket innen loptam

"Itt vannak a jarjak, Keke"

Mondta kersztlányom Borika nemrég és tényleg, erős őszre váltott az idő, a levelek sárgulnak, barnulnak, pirosulnak, a nappalok rövidülnek, és előkerülnek a téli futó holmik. A maraton után kicsit pihentem és agyaltam a folytatáson, merre kellene indulni. Egy valamiben voltam biztos, hogy egy darabig most nem szeretnék aszfalton futni. Ennek megfelelően visszatértem a Nagyerdőbe. Igazából nem sok taktika volt a futásokban, csak mentem, hol gyorsan hol lasabban. A dolgokat komplikálta, hogy az új futócipőmben (adidas kanadia) meghúztam az achilles inam, vagyis inkább ami felette van rész kezdett el fájni. De valahogy nem akaródzott emiatt pihentetni a futást, pedig egyszer haza is fordultam mert annyira fájt. Azóta javult a helyzet köszönhetően a feketenadálytő krémnek, illetve a nyújtásoknak, tornának, de még mindig érzem sajnos futások elején főleg amíg be nem melegszik a lábam. De nem volt megállás jött az első Oxigén kupa, amit nagyon vártam már kíváncsi voltam, milyen lesz versenyezni úgymond hazai pályán. 10 km-es távra neveztem, ami igazából 9,5 km, de itt tényleg nem stresszeltem túl magam, hogy csúcsot fussak vagy bármi hasonló. Egyszerűen csak jó volt találkozni futótársakkal. Sajnos szoboszlói barátaim végül nem tudtak jönni. Én az utolsó pillanatig vártam őket, majdnem lekéstem a rajtot, így mezőny legvégéről indultam, ami az első kilómétereken azt eredményezte, hogy nem tudtam a saját tempómban menni és előzésre se volt lehetőség annyira sokan voltak. Aztán ahogy szélesdedett az út belefogtam az előzgetésbe. Két kör után kiszálltak az 5 km-ert futók és némileg tisztult a pálya. Végül 48 perc alatt értem, be. Nagyon jó hangulatú verseny volt sok szurkolóval, gyerekek osztoták a pacsikat az út széléről. Várom a folytatást.
Közben megfutottam az 1500. km-em az idén, ki gondolta volna még ezt februárban amikor térd problémákkal küzdöttem. Endomondon van ilyen havi kíhívás, hogy legtöbb futott kilóméter az adott hónapban, és az utóbbi 3 hónapban végig az első 15-ben voltam 200km feletti eredménnyel. Most viszont jócskán elmaradtam ettől, és valahogy ez adott egy plusz motivációt, így a múlthéten belepakoltam 77km-ert, ami a 7ből 6 nap futást jelentett. Hétfőn egy hosszú futással, Imi és Csilla társaságában. Akkor 30 km volt betervezve és hát nincs mit szépíteni rajta, de csúnya meghalás lett a vége 27km-nél. Sokat agyaltam már rajta, hogy mit rontottam el, gyönyörű időnk volt pedig. Valószínűleg a reggeli kapkodás, a nem megfelelő rápihenés, és a túl hamar elengedett pulzus okozta. Ezután muszáj volt magam megnyugtatása végett vissza-vissza térnem az erdőbe és futni. Annál is inkább mert közeleg az Oxigén Maraton ugyanezen a terepen. Igazi kihívás lesz az nem vitás.
És a történet még itt sem ér véget, (régen posztoltam) de várt még rám egy Halloween futás a DKM szervezésében. 9km-es táv igazi csípős hidegben, a korábbi éjszakai futás nyomvonalán. Kedves szoboszlai barátaim társaságában. Itt raktam végig nem volt taktika, ami a csövön kifért, sötétben futottunk, töklámpások és ijeszgető szellemek között. Sikerült kicsit javítanom az éjszakai futásomhoz képest, az 5 km-es pb-m viszont nem dőlt meg 16 másodperccel lemaradtam róla. Sebaj majd legközelebb. Többiek is szépen harcoltak, Imi volt ismét a leggyorsabb közülünk őt követte Kriszti majd szerénységem és végül de nem utolsó sorban Csilla, aki már hosszabb távokkal is kacérkodik. Teáztunk egy sort még, beszélgettünk de mivel mindenki nagyon fázott siettünk haza. Ennyit eddig, következő bejelentkezésem Oxigén Maraton után lesz, kívánjatok szerencsét vagy még inkább kitartást.

ez már a célban nagyon hideg volt (Én,Csilla,Kriszti,Imi)

p>

Sáfrán Peti kollega is tiszteletét tette a tőle megszokott gyors futással

18 hete határoztam el, hogy lefutom a maratont. Távoli célnak tünt és sok hullámvölgyet megjártam mire célba értem. De jelentem sikerült, teljesítettem életem első maratonját.

Kezdetek.
400 métert nem tudtam csak szuszogva lefutni amikor elősször kimentem Csabival az atlétika pályára. Aztán sokáig úgy nyomtam, hogy egy kör futás, egy kör séta, majd két köt futás egy kör séta, három kör futás egy kör séta. Első mérföldkő a fél óra folyamatos futás volt, majd az egy óra. Csak ezek után kezdtem el egyáltalán foglalkozni azzal, hogy mekkokra távot teszek meg, megvettem első pulzusmérő órámat és kimerészkedtem az erdőbe, ahol 7 km egy kör. Ezt elsőre nem sikerült lefutnom csak belesétálással, emlékszem Csabival, Imivel és Petivel mentünk próbáltam ragadni rájuk, de sokkal erősebbek voltak a feléig bírtam. De már az első alkalmakkal megragadott az erdei futás hangulata, és ott ragadtam az erdőben. Minden alkalommal más és más arcát mutatta az erdő, megszerettem. Aztán itt futottam az első félmaratonomat is, szintén Csabival és Imivel, az idő valahol 2óra25perc körül lehetett, és én teljesen elkészültem az erőmmel Csabi hívott, hogy menjünk igyunk egy sört ünnepeljünk, de én csak haza akartam menni meghalni...

Első versenyek
2011 novemberében annyira belelkesültem, hogy sorra futottam a félmaratonokat hétvégente, de valószínűleg a szervezetem még nem állt kész ekkora terhelésre és csúnyán megfájdultak a térdeim, emlékszem járni alig bírtam, ráadásul ekkor még plusz 7-8 kiló is rajtam volt feleslegben, így lemondani kényszerültem a januári téli mátrát. És a márciusi rotary félmaratont tűztem ki első versenyemnek. Ami azt kell, hogy mondjam egészen jól sikerült 2óra5perces időm messze felülmúlta a várakozásaimat. Talán itt kicsit el is bíztam magam és bevállatam olyan versenyeket is amikre nem biztos, hogy készen álltam még. Sőt volt olyan hétvége, hogy két versenyt is mentem, de végül is nem bántam meg, mert ezek mind-mind kellettek ahhoz, hogy megismerjem magamat és korlátaimat ráadásul sok új barátot is szereztem. Emlékezetes versenyek voltak a Nem Oda Boda terepfélmaraton, ami nagyon jó családias hangulatban zajlott, a mindössze 10-12 fővel elrajtolt 17 km-es előzd meg zsuzsi vonatot verseny (ami csúfos meghalás volt számomra), a Bükki Hegyi Maraton ami új távlatokat és új barátokat hozott az életembe, a Délibáb futás ami a por és hőség miatt volt kihívás. Aztán valamikor 18 héttel ezelőtt elkezdett mocorogni a fejemben a maraton gondolata. Csabival sokat beszéltünk róla, nem túl korai e, meg lehet e csinálni még az idén, ha igen milyen edzéstervvel, stb , stb. Végül elhatároztam, hogy belevágok, kitűztem célul a október 7.ét Budapest Maratont és elkezdtem vezetni az edzéstervemet is.

A felkészülés
Hetente 3-4 alkalommal futottam, hétvégente hosszabbakat, figyelve a pulzusra és fokozatosan növelve a távolságot. Beszereztem egy ivó hátizsákot, egy új cipőt és róttam kilómétereket rendületlenül. Volt pár verseny is az edzéstervem, ennek keretén belül javítottam meg a márciusi félmaratoni időmet szeptember 9.-én a Nike Félmaratonon Budapesten 1óra55 percre, ez a verseny hatalmas löketet adott a folytatásra. Előtte is mentem már 30km-ert az elsőt itt az Pallagi erdőben, ami nagyon szenvedősre sikerült, de utánna ráálltam még keményebben a hétvégi hosszúkra. Nagyhegyes és Hajdúszoboszló között le-fel futottam a bicikliúton, és végig a maraton lebegett a szemeim előtt. Volt, hogy elkapott az eső, volt hogy kutya támadott rám, futottam szélben, hőségben, minden kín elővett (körömbenövések, hólyagok, bőr allergia), néha nagyon nehéz volt megtalálni a motivációt a folytatásra. De mégis nagyon megszoktam ezt rutint a hétvégi hosszúkat, szertartásos rendben csináltam a nagy cél érdekében. Hétköznap továbbra is az erdőben futottam, kimértem egy 10km-es távot legtöbbször azon mentem, de volt hogy hosszabbakat is, mikor hogy volt kedvem. Ezek inkább csak ilyen kikapcsoló futások voltak, átgondolatam közben a napomat, és teendőimet, rendeztem a gondolatokat.

A maraton napja
Nem tudtam aludni, már korán felkeltem, izgultam mint egy vizsga előtt. Budapesten voltam már péntek óta az unokatesvéreimnél, akik ki is kisértek a vasárnap a rajthoz. A tömeg sokkoló volt, rengeteg futó, szurkoló csak kapkodtam a fejemet. Megkerestük a rajtzónámat, ami a legutolsó 6:30-as tempó feletti 6os zóna, mivel én a 4:40 és 5 óra közötti célidőt tartottam reálisnak. illetve 6:40-es átlagtempót. Szóval a mezőny végén kuksoltam, alig láttam el a rajtkapuig. Kerek 8perc volt mire átfutottam rajta a startot követően. Már a verseny elején leírhatalan érzések kavaroktak bennem és erre rá tett egy lapáttal az rengeteg szurkoló az út szélén, elképesztő volt, az operánél az egész társulat kint állt és énekelt, hátam borsózott és még csak pár kilóméternél jártunk. Itt még a tömeggel és szurkolókkal voltam főleg elfoglalva, meg hogy ne fussam el az elejét, pluzusra figyeljek szépen. Frissítőknél ittam minden alkalommal, sétálva, hogy ne nyeljek mellé. a felénél rálestem az órára 2óra15nél járt ami pont tervnek megfelelő volt. 24 km-ig semmi probléma nem vett elő, ott viszont egy hosszabb szakaszon mentünk a rakparton a budai oldalon ami nagyon monoton volt, ráadásul meg is előzött a 4:30-as iramfutó tábor, ahol több ember volt felgyülve és hirtelen nagy tömegben találtam magam. Ez kicsit kizökkentett a ritmusból, de miután elhaladtak és vissza tudtam állni a saját tempómra megnyugodtam. 27km-nél megálltam pisilni a frissítőnél, ezután kisütött a nap is kicsit, egyébként az időjárás tökéletes volt, pedig durva esőt jósoltak. 30 körül elkezdtem fáradni, de az klasszikus holtpont, vagy a maratoni fal amiről beszélni szoktak nem vett elő, nem volt olyan pillanat amikor úgy éreztem volna, hogy na kész nem bírok tovább menni. Lassultam ez látszik a tempóból, de futottam rendületlenül, sorra előztem a bele sétáló embereket. 33,35,37 km ez már pesti oldalon volt 37nél valaki bekiálltott, hogy már csak 5 km. ez volt az a pont, ahol megkönnyebültem, tudtam, hogy meg van. Szépen látszik, hogy még gyorsítani is tudtam egy kicsit 42. km példál 6:29 lett pedig korábban már 7 fölött is mentem. Nyugati felüljáróra is felfutottam, onnan már csak 2 kilóméter volt, itt már a púlzust sem figyeltem. Az utolsó kilóméteren újra elkezdett borsózni a hátam, sűrűsödött a tömeg, az utolsó 100 méter kordonok között, mindenki tapsol, ott a kapu, az időt nem is figyeltem eddig, 4:44, és célba érés. Idétlen mosoly a számon, meglátom unokatesókat integetnek, megkapom a befutó érmet, leállítom az órát, megérkeztem. Elképesztő érzés volt, még most is libabőrös vagyok, mikor írok róla... Köszönöm a sok érdeklődést, garatulációt amit kaptam tőletek, igazán jól esett!

a célban 2433. lettem 04:44:54-es nettó idővel
útvonal,köridők, stb itt

Hogyan tovább?
Tervek vannak bőven, de egyelőre most a pihenés napjai jönnek. Egy biztos most az aszfalton futást hanyagolni szeretném egy darabig, irány a terep! Kezdődik az oxigén kupa, az erdei futó verseny, aztán oxigén maraton, majd januárban téli mátra, márciusban meg meg lehet a maratoni időt javítani a rotaryn 4:30-ra mondjuk hm?