A mai nap több szempontból is emlékezetesre sikeredett. Talán életemben elősször produkáltam olyat, hogy nem az első 5 kili lett a leggyorsabb. Ezt úgy sikerült összehozni, hogy tök lazán kezdtem el futni, amolyan pulzus figyelősbe, aztán az történt, hogy az első kör felénél (olyan 3-4 km-nél, a pallagi erdőben voltam) elkezdett loholni valaki utánnam, de olyan hévvel, zihálással, hogy azt hittem egy vaddisznó, vagy legalábbis rögtön vagy három futó. Na mondom ez bedarál, percek kérdése. Szépen közeledett is, egyre hangosabban hallottam a lépteit, aztán valamiért elkezdtem felvenni a ritmust, futottam előtte, ha közeledett rágyorsítottam én is, voltak pillanatok amikor már tényleg a nagyon közel lehetett, de mégsem sikerült megelőznie ( vagy nem is akart). lényeg a lényeg így mentünk olyan 4-5 kilómétert, egészen a kör végéig ahol már rendesen rohantunk, pulzusom az egekben ugrált, ez már verseny volt a javából. Végül az utolsó 10 méteren izomból lehajrázott, de olyan fujtatással, hogy rendesen megíjedtem. Le akartam pacsizni vele, de eltünt gyorsan sajnos. Itt megálltam egy kicsit szuszogni, meg összekapni a szívritmusom, meg persze inni. Aztán mentem még egy lazább kört, így végül 16km-el zártam. Másik érdekessége a mai napnak, hogy most nem a megszokott irányban futottam kört, hanem fordítva, hihetelen, hogy mennyire jó volt így is menni, most majd arra akarok rámenni, hogy bejárjam minél jobban a kis ösvényeket. Ma is kalandoztam egy picit. A harmadik esemény már nem volt annyira felemelő, meg volt ugyanis az első bimbó vérzésem, rendesen beparáztam, nagyon kellemetlen, biztos a verseny hevében durrant be, ragasztani kell úgy látszik ilyen távon is. Na ennyit mára, legközelebb szerintem csak vasárnap futok, jó hétvégét mindenkinek.

Ma 6ra értem haza és gyors kajálás után már indultam is futni. Alig vártam, hogy az erdőbe érjek az én erdőmbe a nyugalom csendes ösvényére, ami minden nap más arcát mutatja nekem. Ma például olyan madárdal orgia volt, hogy majd felborultam a gyönyörtől. Az erdő is elkezdett dzsungelosodni, egy részen már le kellett húzni a fejem, hogy elférjek, a talaj viszont nagyon baba eső utánni hibátlan pihe puha, és nem is porzott. Egyszer sokpénzem lesz beruházok egy fejkamerára és befutom vele, sőt érdekes lenne talán évszakos bontásban is levideózni, hogy hogyan változik az erdő. Amugy ma megint mindennemű taktika vagy elképzelés nélkül futottam, csak úgy. aztán persze 5km-nél rásasoltam az órára 28 percet mutatott, na akkor már milyen jó volna órán belül futni a 10-et gondoltam, erdőben még sose futottam ezt meg.  Raktam végig, annyira jól esett el nem tudom mondani, végül 56:34 lett a 10km ami nagyon baba, ha tudnám ezt a tempót tartani 21km-en akkor akár meg is lehetne 2órán belül a félmaraton. Sőt ez terepen abszolváltam, síkon még plusz perceket nyerhetek, lassan nézni ki valami versenyt ahol rámegyek a csúcsdöntésre. A május 26-os tisza-tó kör nem az lesz mivel ott 25km kell menni és ott azért jobban kell tartalékolni. Na elég ennyi matek mára béke.

Fú de király most zuhany után a grapfruitos soproni, azta mindenit, pedig nem komázom ezeket az ízesített söröket, de ez most adja rendesen. Frankót futottam most, hogy miért nem tudok versenyen így menni rejtély számomra. 6perc/km-es átlaggal nyomtam 15 kilit, erdőben 165-ös átlag pulzuson. Sütött a nap rendesen, de a szél is fújt így nem volt vészes a dolog, plusz vittem rendesen vizet, egy tárral a sorompóhoz, eggyel meg a hátamra csatolva. Másik pozitívum máról amit jól ki is emelek féldőlttel, hogy végre térdszorító nélkül futottam, tavaly október óta elősször, és hálistennek nem fájdultbe a térdem, sőt kifejezetten felszabadult élmény volt, plusz a kompressziós zoknit se vettem fel. Hajrá térdem király vagy! Mostmár viszont nagyon jó lenne, ha Csabi visszatérne, kezdek nagyon magányos lenni. Más nem maradt ágyazok. Ja de mégis! Csók a világ minden anyukájának!

Kis viszatekintés áprilisra, ami igencsak eseménydús volt számomra, számos emlékezetes futással. Sokat mentem, talán a legtöbb kilómétert produkáltam egy hónap alatt (163 km egész pontosan) pályafutásom során. Volt benne 3 verseny is, volt esőben futás, volt meló utánni félmaraton és akadtak kudarcok is. Szeszélyes volt mi tagadás. Májusra nem tervezek annyi versenyt, a tisza-tó 25km-re szeretném helyezni a hangsúlyt és arra felkészülni tisztességesen. Tiszafüred-Abádszaszalók táv amit ismerek mint a tenyeremet, sokat bicikliztünk arra felé pajtásokkal. Most a zsuzsis kudarc viszont óvatosságra int, jól kell majd beosztanom az erőmet, nem lehet mégegy ilyen csúfos kudarc. A hirtelen jött meleg sem nekem dolgozik valahogy mégis meg kell próbálni alkalmazkodni hozzá. Ja és hogy a mai futásról is írjak, a mai amolyan joy ride volt, haza estem futóruha fel, cipő fel és már mentem is, aszfalton futottam mert már az erdőt nem akartam megkockáztatni, hogy rám sötétedik, meg amúgy sem akartam ma annyit menni, egy félórát terveztem, semmit nem nézve. Úgyis lett végül közel 7 km futottam, jó tempóban, íme:

Egyszerű volt a képlet, 17 kili futás a vonat után, ami azonban nem várt végkifejletbe torkollott. Azóta se pakoltam helyre a dolgokat magamban. A helyzet az hogy, megcsapott a nap, kipukkadtam mint a lufi bele sétáltam, vállalhatatlan időt mentem. Pedig tök lazán indult, 15-en indultunk körülbelül és sokáig együtt is haladtnk, ami nagyon jó érzés volt, nem is figyeltem az időt, pulzust stb mert lazán mentem. Utólag már azt mondom ez hiba volt, mert 9-10 km után teljesen megmentem, levetkőztem gátlásaimat és félmeztelenül futottam, mert máshogy már nem bírtam a hőséget. A vizem is elfogyott, még egy kutya is megkergetett az erdőben, armageddon volt minden szinten. A célba érve egy táncdalénekes páros adta elő éppen a "time to say goodbye"-t nem voltam benne biztos, hogy nem halucinálok e. Az érzés bennem úgy maradt azóta. Leszegett fejjel vonatoztam vissza a zsuzsi vonaton, vidám gyerekek közepette, rám száradt porban izzadságban, pfuj. Nyomnom kell egy ujraindítást és gyorsan elfelejteni ezt a kudarcot. Május 26 Tiszafüred-Abádszalók. Erre kell fókuszálnom, most győzött a Zsuzsi.

Ma szinte teljesen lemásoltam a múltheti meló utános félmaratont és ha a szigorú tényeket nézzük akkor azt kell, hogy mondjam, hogy ugyanúgy meghaltam a végére. Próbáltam tartani a pulzust, ami szép lassan azért kúszott felfelé, de a 163-as átlagpulzus nálam nagyon is jónak számít. 15 kilométerig minden szép, minden jó gondolataim a madarak énekén (vajon miről dumálhatnak?) vagy éppen az előttem álló versenyeken (szombaton előzd meg zsuzsit 17 km, illetve május 26 Tiszafüred-Abádszalók 25 km) járnak, mosolygok a szembe jövő futókra, egyéválok az erdővel, szeretet béke. Aztán bumm egyszercsak elkezdenek nehezedni a lábaim, a térdem is befájdul, a lábam beledagad a cipőbe, a bokámban is kattog valami, kezdek szomjas, éhes, fárad, és főleg atom gyenge lenni. "Ki kell tolni a holtpontot" csak ez jár fejemben, meg persze, hogy, hogy lesz ebből maraton (igen leírom akkor ide is, szeretnék még az idén maratont futni). Jönnek a futók sorban, mindenki gyorsabb, mindenki fittebb, beszélgetve előznek meg, alázva vagyok jobbról balról, keresztbe-kasba, minden létező és vélt dimenzióban. Erősödik bennem a kétely, mit keresek itt? Ki kell tolni a holtpontot, ki kell tolni a holtpontot, mosolyom már nem olyan őszinte 19 kilinél járok, ne viccelj innen már becsorgok bármi van. De hogy lesz ebből maraton? Hogy lesz ebből 2 óra alatti félmaraton? Meglátom az árnyékomat, a beluga lenyelte a napot, össze esni volna jó. De nincs már vissza út, menni kell tovább...

"Every Need Got An Ego To Feed" Bob Marley
 

Ma nem volt terveben futás, de Pitti írt, hogy futna ha én is. Én meg nem vagyok semmi jónak elrontója így mentem ma is. Atlétika pályára mentünk, furcsa volt szerintem rotary óta nem is jártam ott. Tele volt futókkal, mondanom se kell. Kerülgettük a szembe, keresztbe kasba futó embereket. 7 km-ert mentem nagyjából a preferált pulzuson. Holnap mostmár tényleg pihenő, majd csütörtökön akarok menni egy hosszabbat. Aztán szombat zsuzsi futás 17 kili, ahova még nem tűztem ki célt igazából. Aztán ezzel zárul is az április. Májusra is nézni kéne pár versenyt :) Ötlet?

Ma folytattam az alacsony pulzuson futást, két kört mentem az erdőben plusz a kifutás, így 15 kilóméter lett a vége egy óra 39 perc alatt. Megint azt figyeltem meg, hogy a második köröm erősebbre sikeredett. Jó volna beállni a 155-165 pulzus tartományba, amit az első körben tudtam is tartani, de másodikra már fenntebb csúszott picit. Így is 160-as átlagpulzuson mentem, amivel elégedett vagyok. sok esemény nem volt ma nordic walkingosok pipa, kutya pipa, gyorsabb futók pipa, eső utáni illat pipa. Nem tudom még, hogy alakul a hét,de 28.án menni akarok a zsuzsi vonat megelőzős futásra az 17 km lesz, addig meg még jó volna vagy kétszer futni. Na ennyit márol, nem ágyazok lusta vagyok.

Mindenek előtt szeretném meg köszönni a Bodás poszta érkezett pozitív visszajelzéseket. Képzeljétek még a Hajdúböszörményi önkormányzati honlapon is idéztek belőle, nem is értettem sokáig, hogy miért ugrott meg a blog látogattotsága, hát valószínűleg ezért.

Azt hiszem mindent elmond egy messziről érkezett futó beszámolója, a célba érkezés utáni érzéseiről: "Amit éreztem az egyszóval leírva, hála. Hála az Istennek, hogy adott erőt és mozgatta a lábamat, hála a barátoknak családnak akik folyamatosan ösztönöznek, biztatnak, hála ezeknek az embereknek akik ismeretlenül tapsolnak a célban állva, holott már akár haza is mehettek volna. Na jól van nem ragozom, de tényleg meghatódtam, és nagyon el is fáradtam. Tudom, hogy ezt az eredményt nem rakom ki az ablakba 2óra 18perc lett a vége, de mégis úgyérzem, hogy megérte, ma felkellni is kibaktatni Bodára. Mert ezt az érzést már nem veszi el tőlem senki."

innen:
Ismét Nem oda Boda

Nos ó, ha olyan messziről nem is jöttem :D, de mindenképp jól esett a dolog.

Nade akkor rátérve a mai napra, ilyet sem csináltam még, nyomtam egy félmaratont csak úgy nem is tervezve azt. Egész nap esőre állt, meg a nap sem sütött, kedvem sem volt túl jó. Ugyhogy fogtam magam meló után hazatekertem, ettem egy keveset, és már futottam is az erdőbe. Ahogy odaértem kisütött a nap, valamint megjelent ugyanaz a kutya akivel az esőben találkoztam múltkor, rám nézett minth fel is ismert volna aztán eltünt a sűrűben, később még vagy háromszor felbukkant. Szóval nem terveztem semmit mára így lazán alacsony pulzuson kezdetem el futni, ami annyira jól esett, hogy már az első körben elhatároztam, hogy nyomok még egyett úgy is olyan magasan jár még a nap, mi baj lehet? Televolt az erdő futókkal sokat fel is ismertem, meg kutya sétáltatókkal, meg nordic walkingosokkal (ezt majd egyszer mondja el nekem valaki miért jó). Teljesen fitt voltam az első kör végén, benyomtam egy fél sport szeletet és indultam a másodikra, ami ha lehet még könyedebben ment, a nap még mindig sütött, na gondoltam nyomok még egy kört, mi bajom lesz? Mint egy népmesében hehe. De a harmadik kör már szenvedős volt, egyre nehezebb lett a lábam, lassultam is egy kicsit, nem baj beszenvedek bármi van. Nem is figyeltem az órát végig, de így alacsony pulzuson futva lett 2óra20 perc ami meglepett azt hittem sokkal lassabban nyomom. Ez csak azért boszant mert ennek fényében, megálapítható, hogy Bodát igencsak elrontottam, a terep itt sem könyebb sőt. Talán nem kellett volna akkor szombaton nyomni egy 10 km ráadásul azt is verseny körülmények között. Nade ez már így alakult, legközelebb okosabb leszek (na persze). Huh na megint sikerült bőlére ereszteni, de cserébe a héten már nem lesz poszt mivel futás sem, max vasárnap még nem tudom. Jövőhéten szeretnék visszatérni kedd, csütörtök,hétvége tengelyre és maradni hosszabb alacsony pulzusos futásokon. Na béke, kitartást a szombati munkanaphoz mindenkinek.

Mielőtt neki látok a siránkozásnak, le kell szögeznem valami nagyon fontosat. Ez volt eddigi legkirályosabb hangulatú futóverseny amin volt szerencsém elindulni (a kemény 4-ből de akkor is). Kedves szervezők, baráti hangulat, segítőkész futótársak, kitünő környezet, tényleg érezte az ember a törődést. A kapott emlék lapon is ez áll "Ez a verseny NÉLKÜLED nem valósult volna meg! Köszönjük, hogy itt voltál!" Szóval szívből ajánlom mindenkinek én jövőre tuti itt leszek 500 Ft nevezési díj is vállalható. Második dolog amit le kell szögeznem, az az hogy ne busszal vagy vonattal gyertek, vagy ha mégis akkor futófelszerelésben, mert mind a vasútálomástól mind a busz megállótól olyan 5 kilóméterre van a rajt bent az erdő mélyén. Szerintem oda se találok időben, ha nem szúr ki a szervező csaj és a záróbiciklis srác! Igaz egy fotós arcot kersestek, de így elvittek engem is, miután összeszedtük a sajtós kollegát. Kis erdészház (egykori szanatórium!) igazán nagyon szép helyen van. Korán érkeztem, átöltöztem, kajáltam vártam az érkezőket, volt pár ismerős arc (Mechwartos Szilárd és haverja Szintén Gábor), sőt a teganapi esős futásról is felismerni véltem egy arcot. A rajtig ment nyújtás, bemelegítés, izgulás szentháromság. Hangosbemondós bácsi is iszonyat jó fej volt, úgy pacsizott le rögtön, mintha ezeréve ismernénk egymást, a verseny végén meg segített fuvart kerítenem haza, úgy hogy bemondta, hogy egyik futótárst (engem yeah) el tudná e vinni valaki. Rögtön jelentkeztek ketten is, hogy persze simán, köszönet nekik ezúton is a fuvarért.
Eljött a tízóra írány a rajthoz, karvalyok előre, órát aktivál, kis tapsolás, egymást hergelés, és a helyi stüszi vadász fegyverszavára! indulás. A terep hasonló a pallagi erdős részhez, de annál szélesebb, helyenként erdőbe bekanyarodva, itt-ott a tegnapi esőtől fellazult terepen szóval igazán változatos útvonalon halladtunk Dimbek dombok is bejátszottak rendesen. És, hogy írjak a feketelevesről, bizony hamar jött a kalapácsos ember, már 9. kilométer körül leütött, de úgy rendesen, hú bazdmeg ez még a felesincs pilláztam. Na mondom ez így frankó lesz, mikor jön a sorzáró biciklis, nagy égés lesz ebből, 10km-nél úgy mammogtam a nápolyit mint valami mennyei mannát, (az is volt szerintem). 10 kilóméteresek balra 20 előre kiabálták, és bevallom őszintén megfordult a fejemben egy pillanatra, hogy lefordulok balra, aztán behúzott farokkal hazáig somforgok. De erősebb volt bennem, a hit menni kell tovább. Itt már feladtam mindennemű elvárást az időeredménnyel kapcsolatban, a túlélésre játszottam, illetve, hogy ne én legyek az utolsó. Belassulva, végül valahogy behúztam magam, kisebb csoportokhoz csapódva, a végén iszonyat jó érzés volt befutni, egy kislány ki volt állítva, hogy kiabálja be az épp érkező rajtszámát. Kétezeregyszáznéééégy, jesz ez én vagyok, taps, fotó, óra stop, emléklap, süti, pogi, víz. Magambazuhanás.
Amit éreztem az egyszóval leírva, hála. Hála az Istennek, hogy adott erőtt és mozgatta a lábamat, hála a barátoknak családnak akik folyamatosan ösztönöznek, biztatnak, hála ezeknek az embereknek akik ismeretlenül tapsolnak a célban állva, holott már akár haza is mehettek volna. Na jól van nem ragozom, de tényleg meghatódtam, és nagyon el is fáradtam. Tudom, hogy ezt az eredményt nem rakom ki az ablakba 2óra 18perc lett a vége, de mégis úgyérzem, hogy megérte, ma felkellni is kibaktatni Bodára. Mert ezt az érzést már nem veszi el tőlem senki.
Most pedig jó lesz egy kis szerénység és csönd.