Mielőtt neki látok a siránkozásnak, le kell szögeznem valami nagyon fontosat. Ez volt eddigi legkirályosabb hangulatú futóverseny amin volt szerencsém elindulni (a kemény 4-ből de akkor is). Kedves szervezők, baráti hangulat, segítőkész futótársak, kitünő környezet, tényleg érezte az ember a törődést. A kapott emlék lapon is ez áll "Ez a verseny NÉLKÜLED nem valósult volna meg! Köszönjük, hogy itt voltál!" Szóval szívből ajánlom mindenkinek én jövőre tuti itt leszek 500 Ft nevezési díj is vállalható. Második dolog amit le kell szögeznem, az az hogy ne busszal vagy vonattal gyertek, vagy ha mégis akkor futófelszerelésben, mert mind a vasútálomástól mind a busz megállótól olyan 5 kilóméterre van a rajt bent az erdő mélyén. Szerintem oda se találok időben, ha nem szúr ki a szervező csaj és a záróbiciklis srác! Igaz egy fotós arcot kersestek, de így elvittek engem is, miután összeszedtük a sajtós kollegát. Kis erdészház (egykori szanatórium!) igazán nagyon szép helyen van. Korán érkeztem, átöltöztem, kajáltam vártam az érkezőket, volt pár ismerős arc (Mechwartos Szilárd és haverja Szintén Gábor), sőt a teganapi esős futásról is felismerni véltem egy arcot. A rajtig ment nyújtás, bemelegítés, izgulás szentháromság. Hangosbemondós bácsi is iszonyat jó fej volt, úgy pacsizott le rögtön, mintha ezeréve ismernénk egymást, a verseny végén meg segített fuvart kerítenem haza, úgy hogy bemondta, hogy egyik futótárst (engem yeah) el tudná e vinni valaki. Rögtön jelentkeztek ketten is, hogy persze simán, köszönet nekik ezúton is a fuvarért.
Eljött a tízóra írány a rajthoz, karvalyok előre, órát aktivál, kis tapsolás, egymást hergelés, és a helyi stüszi vadász fegyverszavára! indulás. A terep hasonló a pallagi erdős részhez, de annál szélesebb, helyenként erdőbe bekanyarodva, itt-ott a tegnapi esőtől fellazult terepen szóval igazán változatos útvonalon halladtunk Dimbek dombok is bejátszottak rendesen. És, hogy írjak a feketelevesről, bizony hamar jött a kalapácsos ember, már 9. kilométer körül leütött, de úgy rendesen, hú bazdmeg ez még a felesincs pilláztam. Na mondom ez így frankó lesz, mikor jön a sorzáró biciklis, nagy égés lesz ebből, 10km-nél úgy mammogtam a nápolyit mint valami mennyei mannát, (az is volt szerintem). 10 kilóméteresek balra 20 előre kiabálták, és bevallom őszintén megfordult a fejemben egy pillanatra, hogy lefordulok balra, aztán behúzott farokkal hazáig somforgok. De erősebb volt bennem, a hit menni kell tovább. Itt már feladtam mindennemű elvárást az időeredménnyel kapcsolatban, a túlélésre játszottam, illetve, hogy ne én legyek az utolsó. Belassulva, végül valahogy behúztam magam, kisebb csoportokhoz csapódva, a végén iszonyat jó érzés volt befutni, egy kislány ki volt állítva, hogy kiabálja be az épp érkező rajtszámát. Kétezeregyszáznéééégy, jesz ez én vagyok, taps, fotó, óra stop, emléklap, süti, pogi, víz. Magambazuhanás.
Amit éreztem az egyszóval leírva, hála. Hála az Istennek, hogy adott erőtt és mozgatta a lábamat, hála a barátoknak családnak akik folyamatosan ösztönöznek, biztatnak, hála ezeknek az embereknek akik ismeretlenül tapsolnak a célban állva, holott már akár haza is mehettek volna. Na jól van nem ragozom, de tényleg meghatódtam, és nagyon el is fáradtam. Tudom, hogy ezt az eredményt nem rakom ki az ablakba 2óra 18perc lett a vége, de mégis úgyérzem, hogy megérte, ma felkellni is kibaktatni Bodára. Mert ezt az érzést már nem veszi el tőlem senki.
Most pedig jó lesz egy kis szerénység és csönd.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.