Mielőtt belevágnék az élménybeszámolóba, szeretnék elnézést kérni kevés, de lelkes olvasótáboromtól, a posztok ritkulása miatt. Természetesen nem hagytam fel a mozgással, bár a heti intenzitásból kicsit visszavettem, ami a formámon is meglátszik sajnos. Ez az egyik oka miért is nem írtam mostanában, másik meg talán az, hogy engem is elkapott a téli apátia, a hangulatom is befagyott, a sáros latyakos városképbe.
Pedig szeretem a telet, a havas tájat meg főleg, volt is egy-két emlékezetes futásom a hóesésben. Ezért is meg mert már annyit beszéltek róla nekem a többiek vártam már nagyon a Téli Mátrát, melyet a Hanák Kolos túrista egyesület szervez évről-évre a természetbarátok nagy örömére. Mátrafüredről indul a móka különböző távokon, érintve Mátra legszebb részeit és az ország legmagasabb pontját a Kékest is. Én az M-s távot vállaltam be, ami 25 km és majd 1000m szintet jelentett.

6-od magammal utaztam Mátrafüredre már pénteken, ahol a Cicáskacus vendégházban szálltunk meg (igen ez a reklám helye). Már tavaly is szerettem volna jönni, de akkor egy sérülés megakadályozott ebben, de idén semmi sem állhatott utamba, (talán csak saját magam). Első este hangulatosan telt, tésztát főztünk, tervezgettük az utat, ki mit fut, ki mire számít, újoncoknak mint én is pályabetanulás volt a feladat.
Másnap reggeli után Csabi és Imi korábban elindult, mivel ők az XL-es távra vállakoztak, Peti és én később 8 óra után indultunk el az M-sre, majd a lányok Zsuzsi és Meli zárták a sort. Petivel megbeszéltük, hogy Lajosházáig megyünk együtt, ott megmutatja merre kell mennem tovább majd ő beletapos. Első dolog ami feltűnt, hogy mennyien várják izgatottan az indulást. Mondták a többiek, hogy sokan lesznek, de valahogy nem tudtam elképzelni, persze rengetegen túrázni jöttek, kicsit kényelmetlenül is éreztem magam futóruhában, az atom beöltözött embersereg között, mint szúnyog a galambok között. sokáig legóztam, hogy hogyan kellene felöltözni, milyen cipőben kellene futni, sajnos nincs még nagy tapasztalatom a terepen. végül úgy döntöttem, hogy goretext futócipőben megyek mégha az nem is terepcipő. Természetesen ez is beázott a végére, de akkor ez volt a legkissebb problémám. Hamar mellbevágott a felismerés, hogy bezony nem bírom az emelekedőket, pulzusom hirtelen ugrott fel az egekbe, bele kellett sétáljak már az elején. Ez nagyon hazavágott, Petit hagytam elmenni, egyedül kell ezt megoldanom. 80-20%-ra tenném valahol a gyaloglás-futás arányt ami nagyon borzasztóan hangzik így leírva is, de egyszerűen nem ment több, hiába futottam az emelkedőkön annyival nem mentem gyorsabban mint gyalogolva, viszont sokkal jobban fáradatam tőle. Miután feladtam kissé naiv tervet, hogy majd jól átfutok a Kékesen, elkezdtem élvezni a tájat. Még így is folyamatosan előzgettem a rendkívül nehéz terepen. Hol 20-40cm hóban, hol jégen, hol patakokon keresztül vezetett az út. szószerint minden lépésre oda kellett figyelni, nem jöttek olyan könnyen a km-ek mint az alföldön, végül majdnem 11 percre jött ki az átlag tempó. Lajosháza után a következő ellenőrzőállomás a Pisztrángos tó volt ami egy örökké valóságnak tünt. Monoton menetelés a hóban, egy idő után leválltak az S-es túra résztvevői és hirtelen egyedül találtam magam. Volt pár helyzet ahol egyáltalán nem tudtam, hogy jófelé tartok-e, túristajelzéseket követtem, akitől útbaigazítást kértem még kevésbé volt képben mint én. Végülcsak elértem a Pisztrángos-tóig. Ekkora már befagyott az ivóhátizsákom csöve, megettem minden kaját ami nálam volt és minden vágyam egy korty meleg tea volt. Begyűjtöttem a pecsétet és csak annyit bírtam kinyögni, hogy: -Tea? -Tea? kérdez vissza a pecsétes srác, majd fent a Kékesen! Nabazdmeg, haraptam egy kis havat és elindultam felfelé. A forró tea ígéretével a számban, raktam fáradt lábaim előre egyre nehezebben, itt már semmi erőm nem volt. Sírás kerülgetett annyira gyengének éreztem magam. A mit keresek én itt? kérdés keringett a fejemben újra és újra. Végül elértem a csúcsot, ittmár teljesen csőlátásom volt, majdnem pecsételni is elfelejtettem csak a teára raboltam rá keményen, kurva meleg volt, de csak toltam magamba és éreztem, hogy átjár a forróság. Kezdtem erőrekapni, második csupornál Csabi esettbe, megveregette a vállam, ivott teát ő is, innen márcsak lefelé van mondta, és elviharzott.
Naja könnyű azt mondani gondoltam, de elindultam én is, innen tényleg jutalomjáték volt a dolog. Meg persze marha veszélyes is, estem is egyszer egy béna előzés után, nem baj a hó megfogott, egyszer egy fának szaladtam neki, egyszer meg durván aláfordult a bokám, de ezt is megúsztam. Több helyen kötelek voltak kifeszítve, elősegítve az ereszkedést, nagyon csúszott. Ezen a szakaszon éreztem magam egyedül futónak, na meg még a legelején ott rám is köszönt valaki, hogy "Hajrá Futás! Hajrá Debrecen!" elmondhatalnaul jól esett ez a kis szösszenet, nyilván az Oxigén kupáról ismert meg valaki, ezúton is csókoltatom. Szóval itt kezdtem újra erőre kapni, meg kicsit az önbizalmam is visszatért, sorra előzgettem az embereket. Az utolsó ellenőrzőpont után is végig futottam a célig. Kicsit készültem lélekben a kutyázásra a többiek részéről, de nagyon jófejek voltak, őrjöngve vártak a célban. Rögtön gratuláltak, hátba veregettek. Én meg csak azt hajtogattam végig, hogy Gyenge vagyok, sétáltam. 4:40 perc lett, maratont futok ennyi idő alatt és lehet nem nézek ki ilyen kutyán. Na csupán ennyit jelent a hegy. És nem, nem tervezgettem már a célbaéréskor az újrateljesítést. Örültem, hogy beértem, eltévedés nélkül, mérhetetlen hálás voltam a gondviselésnek és a barátaimnak.
Az igazi meglepetés mégis később ért, amikor Peti mondta, hogy fent vannak az eredmények 59. lettél hülyegyerek (633 férfi indul ebből, 444 ért célba idén) mit sírsz. Nem akartam elhinni? Az annyira nem hangzik rosszul gondoltam, na ekkor döntöttem el, hogy vissza kell térnem újra. Tisztában vagyok vele, hogy nem bírom a hegyet, de baromira élvezem. Kellene valami frappáns lezárás is, de semmi nem jut eszembe. "Who feels it, knows it"... próbáljátok ki

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.