április 14, XV. Nyírerdő-futás Aradi János Emlékverseny
2012.04.14. 14:44
Esik eső karikára, öszvér gyerek kalapjára, éljen a magyar szabadság éljen a haza. Bezony megint esett rendesen de tegnap előtt durvább volt, ennek megfelelően, ha 15en indultunk lehet hogy sokat mondok, ráadásul alighanem én voltam a leggyengébb láncszem a csapatban. Igaz Csabi állítja, hogy voltak még utánam is befutók, de én nem vagyok benne olyan biztos. Bekezdtem megint mentem a karvalyokkal aztán szépen leszakadtam, 4 2,5km-es kört kellett csapatni. Az eső igazából nem zavart, egyedül az, hogy szemüveg nélkül toltam volt kicsit zavaró, ja meg, hogy az órám ha vizes nehezen kezelhető. Így a pityegésekre figyeltem csak, miután egyedül maradtam se előttem se utánam senki, már tudtam menni a saját tempómban, kicsit meg is nyugodtam, amikor 7km-nél rálestem az órára 38 perc körül járt, ami alig roszabb a nyuszis futásnál, szal nagy gond nem volt a tempóval. A cél 1 órán belül célbaérkezés volt, ami végül is összejött, 52 percet írtak be a célban, de én 54:44-et mértem magamnak, de tulajdonképpen mindegy. Csabi kint volt velem csakúgy mint a nyuszi futáson, nagyon jól esett, hogy szurkolt, mivel a rossz idő miatt alig voltak kint emberek. Most pihenek a holnapi Bodára, ott már tényleg nem tudom mi legyen a cél, legyen stabil célbaérkezés meg mondjuk 2ésfélóra aztán ha jobb lesz jobb lesz.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek